A Fitch megnevezte a világgazdaság fő bűnöseit

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A világgazdaság növekedési üteme az idén várhatóan a globális válság óta nem mért mélypontra lassul.

MTI
2015. 09. 30. 20:16

A Fitch az Oxford Economics szimulációs számítási módszerét használva arra a következtetésre jut, hogy e forgatókönyv megvalósulása esetén a kínai gazdaság jövőre mindössze 2,7 százalékkal, 2017-ben 3,6 százalékkal növekedne.

A szimulációs forgatókönyv szerint ennek súlyos globális növekedési járványhatása lenne, tekintettel arra, hogy a kínai gazdaság súlya – nominális dollárértéken számolva – tavaly már 14 százalék volt a globális GDP-értéken belül.

A hitelminősítő számításai szerint ha a kínai növekedésre kidolgozott sokkhelyzeti forgatókönyv megvalósul, az Japánban 2016-ban és 2017-ben is egész éves recessziót okozna, 1 százalékos, illetve 0,9 százalékos visszaeséssel. Ez az alapeseti előrejelzésnél 2,4, illetve 3,6 százalékponttal rosszabb japán teljesítményt jelentene.

Az euróövezeti növekedést ez a vészhelyzeti forgatókönyv 1, illetve 1,7 százalékponttal 0,7, illetve 0,9 százalékra lassítaná a következő két évben. Az amerikai gazdaság 1,6, illetve 1,7 százalékkal növekedne 2016-ban és 2017-ben, 0,9, illetve 1,5 százalékponttal elmaradva a Fitch Ratings alapeseti előrejelzésében szereplő ütemtől.

A kínai gazdaság lassulásából eredő globális növekedési kockázatokra más nagy londoni házak is felhívták a figyelmet.

Az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays őszi globális előrejelzésében – az eddigi aktivitási adatok alapján – szintén jelentősen rontotta a kínai gazdaság idei és jövő évi teljesítményére adott előrejelzését: a ház 2015-re 6,6 százalékos, 2016-ra már csak 6 százalékos növekedéssel számol Kínában. Ez 0,2, illetve 0,6 százalékponttal gyengített prognózis a Barclays előző negyedévi globális előrejelzésénél.

A Barclays londoni elemzői ennek alapján 0,2, illetve 0,3 százalékponttal 3,1, illetve 3,4 százalékra rontották az idei és a jövő évi világgazdasági növekedésre adott előrejelzésüket is.

Szintén hangsúlyozták ugyanakkor, hogy ezt az alapeseti előrejelzési forgatókönyvet „nem elhanyagolható” kockázatok terhelik.

A ház szerint Kína nagyobb befolyást gyakorol a világgazdaságra, mint az Egyesült Államok, mivel a kínai gazdaság nominális értelemben számolva kisebb ugyan, mint az amerikai, viszont nyitottabb, ezért nagyobb arányban járul hozzá a világgazdaság növekedéséhez.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.