Kiemelt fejlesztéssé nyilvánította a kormány a magyar költségvetési pénzből létrejövő szilvásváradi beruházást. Az Állami Ménesgazdaság fejlesztésére kiírt, több mint 6 milliárd forint értékű tender győztese az egyedüli ajánlattevő felcsúti Mészáros és Mészáros Kft. és társa, az egri székhelyű Euro Campus Kft. lett – írja a Napi.hu. A nyertes cégek feladata a kiviteli tervek elkészítése és a megvalósítás lesz.
A fejlesztést, mely kétéves terv keretében valósul meg, három részre osztották:
A Párbeszéd Magyarországért a Közbeszerzési Hatósághoz és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz (Kehi) fordul, hogy ellenőrizze a szilvásváradi lovarda felújítására kiírt közbeszerzést – mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Barabás Richárd, a párt szakszóvivője. „Orbán Viktor haverja, Mészáros Lőrinc egy újabb adag közpénzzel lett kistafírozva”, felháborító, hogy az állam egy oligarchikus elitet épít fel, miközben négymillióan élnek szegénységben és legalább 50-55 ezer gyermek éhezik – jelentette ki a politikus. A szakszóvivő végül felszólította az államot, hogy ne írja alá a szerződést.
Természetesen Mészáros Lőrinc cégei jelenleg több projektben is benne vannak: