Egy évre csökkentenék a hűségidőt

A szerződésekkel teljesen kiszolgáltatottakká válnak az ügyfelek.

MTI
2017. 05. 11. 4:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelenlegi két év helyett legfeljebb egy évre szóló hűségidőt köthetnének a távközlési szolgáltatók az ügyfelekkel az elektronikus hírközlésről szóló törvényt módosító kormánypárti javaslat szerint – írja csütörtöki számában a Népszava és a Világgazdaság.

A Balla György és Kucsák László fideszes képviselők által jegyzett javaslat általános indoklása szerint a hűségszerződések teljesen kiszolgáltatottá teszik a fogyasztókat, mert számos szolgáltató úgy alakítja ki díjtételeit, hogy csak ilyen szerződés megkötésével érje meg igénybe venni az adott szolgáltatást. Gyakori jelenség, hogy a hűségidő lejártával a fogyasztó csak jóval drágább díjtételek mellett tudja igénybe venni ugyanazt a szolgáltatást, egészen addig, amíg újabb hűségszerződést nem köt. Ugyanakkor a szolgáltatók számos esetben akár egyoldalúan is módosíthatják a szerződési feltételeket, ami nem mindig szolgálja a fogyasztók érdekeit.

A módosítás ezért lehetővé tenné, hogy az előfizetőket kedvezőtlenül érintő egyoldalú szerződésmódosítás – például a díjtételek megemelése, a szolgáltatás tartalmának megváltoztatása vagy a tévés szolgáltatások esetében a csatornaösszetétel módosítása – esetén a fogyasztóknak lehetőségük legyen a határozott idejű szerződés felmondására anélkül, hogy abból hátrányuk származna.

A javaslat arról is rendelkezik, hogy a határozott időtartamú előfizetői szerződés lejártát követően a fogyasztó nem kerülhet hátrányosabb helyzetbe annál, mintha új előfizetőként érkezne.

A Népszava megkeresett több szolgáltatót, amelyek közül a Magyar Telekom úgy reagált: épp az okoz hátrányt az előfizetőknek, ha megszűnik vagy lerövidül a határozott idejű szerződés időtartama alatt adott kedvezmények lehetősége. Emellett figyelmeztettek arra, hogy a hűségidő egy évben történő maximálása különösen érzékenyen érintené a magas árszínvonalú okostelefonok elérhetőségét, hiszen a rövidebb hűségidő miatt az ezekre adott kedvezmények nagysága csökkenhet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.