– Bő egy évvel ezelőtt azzal zártuk a beszélgetést, hogy a kormánynak be kellene fejezni a feudális jellegű osztogatást és a piacra bízni, hogy eldöntse, mely vállalkozás életképes.Történt előrelépés?
– Határozottan romlott a helyzet. Az elmúlt bő negyedszázadban persze sokszor túlfutottak dolgok, például amikor a privatizáció során Horn Gyuláék még a közüzemi vállalatokat is értékesítették. A korrigálás egyébként akár pozitív is lehet. De sajnos már rég nem erről van szó. Ha ugyanis a politika dönti el, hogy melyik vállalkozás nyer, akkor hosszú távon mindenki veszít. Most már azon kell keményen gondolkoznunk, miként lehet majd helyrehozni a dolgokat, ha váltás következik, mert a mostani állapot már rendszerré csontosodott.
– Akkor két százalék körüli teljesítményt látott a magyar gazdaságban az uniós támogatások nélkül. Javult-e azóta a helyzet?
– A kormány által megrendelt KPMG-GKI-elemzés azt mutatja, hogy az uniós pénzek nélkül egyáltalán nem lett volna növekedés hazánkban. Persze ha nem lenne uniós forrás, akkor is tenni kellene valamit, s akkor talán megmozdulna valami a gazdaságban, de ennek figyelembe vételével is évente 0-2 százalék közötti a szerves, fenntartható növekedési képesség. Az biztos, hogy az uniós pénzek felhasználása nagyon gyenge hatékonyságú. A szerves növekedés legfőbb feltétele az ember, a munkaerő: ám még ha képzettségben megfelelő lenne is, számban egyre kevesebb. A tőkének sem állunk bővében, ha levonjuk az uniós pénzeket. Nehezen mérhető a növekedés harmadik tényezője, a társadalmi intézményrendszer: van-e jogbiztonság, szabályozási kiszámíthatóság, tisztességes és nem korrupt állam. Ha nincs, mekkora az ezek miatti veszteség. Nálunk a kormányzati hiperaktivitás a gazdaság energiájának elvesztegetésével jár, mert a politika kezdi helyettesíteni az innovációt, a kezdeményezőkészséget és minden olyan tényezőt, ami hajtaná a vállalkozásokat és így a gazdaságot.
– Úgy tűnik, a kormány továbbra is a nagy építőipari beruházásokra költ indokolatlanul sokat az uniós pénzekből a magasabb növekedési ütem fenntartása érdekében, illetve azért, hogy kistafírozza a baráti építőipari cégeket.
– Az előző ciklusban az volt a nem alaptalan kritika, hogy betonba öntik a pénzeket, városközpontokat újítanak föl, amelyek nem ösztönzik a gazdasági aktivitást. A másik véglet az, ha mindent a vállalkozások kapnának, de akkor is probléma, ha a pénzosztás politikai szempontok alapján történik. De hibás az a mai szemlélet is, hogy hívjunk le mielőbb minden uniós pénzt. Ilyenkor eleve nagy a hibalehetőség. Ha a pénzt hosszú évekre előre elköltik, amikor nem sokat tudunk arról, hogy öt-hat év múlva mire lesz szükség a gazdaságban, könnyű melléfogni. Ráadásul a gyorsított lehívás esetében jellemzően nincs elegendő építőipari kapacitás az építésekhez, ez pedig fölnyomja az árakat. Végeredményként az látszik, hogy a vállalkozói kalkulációt és a saját tőkeképződést semmi sem pótolja.