A dízelbotrány 2015-ös kezdete óta ugyan szigorodtak a gépjárművek károsanyag-kibocsátására vonatkozó uniós jogszabályok, azonban előfordulhat, hogy a frissen bevezetett vizsgálati rendszerek kijátszására is új megoldásokat találnak a gyártók – figyelmeztetett az Európai Unió luxembourgi központú számvevőszéke. Emlékeztettek arra – idézte a testület közleményét a távirati iroda –, hogy a dízelbotrány arra ösztönözte az Európai Uniót, hogy felgyorsítsa a károsanyag-kibocsátás terén már elindult jogalkotási kezdeményezéseket, illetve új lépéseket tegyen.
A járművek uniós kibocsátás-ellenőrzési rendszere is számos ponton módosult. Hozzátették viszont, hogy mivel több új szabály még nem lépett hatályba, korai lenne értékelni, hogy megoldódtak-e a problémák, illetve már most több nehézség mutatkozik az új vizsgálati rendszerrel. A számvevők szerint jobb hatást lehetett volna elérni, ha a 168 mg/km-es határérték helyett az eredetileg javasolt, 128 mg/km-es átmeneti nitrogén-oxid-kibocsátási határértéket fogadták volna el az új dízelmotoros gépjárműveknél.
Az Európai Bizottság immár felülvizsgálhatja a nemzeti típusjóváhagyó hatóságok munkáját, maga is vizsgálhat járműveket, visszavonhat vagy felfüggeszthet típusjóváhagyásokat, és szankciókat szabhat ki. A forgalomban lévő járművek vizsgálata immár kötelező a tagállamokban, és ilyen vizsgálatot már érdekelt harmadik felek is végezhetnek.