Elindult tegnap az ötödik Pénz7, amely a European Money Week és a Global Money Week nemzetközi programokhoz is kapcsolódik. A pénzügyi és vállalkozói rendezvények középpontjában idén az „Okosan a befektetésekről”, valamint a „Problémafelismerés és üzleti ötlet” témák állnak.
A program együttműködő szakmai partnerei az Emberi Erőforrások Minisztériumának projektvezetése mellett a Pénzügyminisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievement Magyarország Alapítvány.
A lakosság és a vállalkozások pénzügyi tudatosságának erősítése, a pénzügyi ismeretek bővítése hozzájárul az ország pénzügyi stabilitásának növeléséhez – mondta a megnyitón Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.
Kiemelve, hogy az átgondolt, megfontolt pénzügyi döntések révén mind a lakosság, mind a vállalkozások elkerülhetik a csapdahelyzeteket, ami erősíti Magyarország pénzügyi stabilitását és versenyképességét.
Hergár Eszter, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi elnöke hangsúlyozta: 200 ezer közép- és általános iskoláshoz jutnak el az alapítvány tankönyvei, a felső tagozatos általános iskolások matematika tantárgyába már beépítik a pénzügyi ismeretek oktatását is. Az idei év további újdonsága a Számoljunk a befektetésekkel! című középiskolai matematikai példatár.
Ebben az évben eddig 1200 iskola csatlakozott a Pénz7-hez, a programokon mintegy kétszázezer tanuló vesz részt, 14 ezer tanórát tartanak hétszáz önkéntes szakember részvételével.