Egyre több család fedezi fel magának a babakötvényben rejlő lehetőségeket, erről tanúskodnak a legfrissebb adatok. Mint azt a Pénzügyminisztériumtól megtudtuk, januárban nagyjából 3500 kincstári Start-értékpapírszámlát nyitottak meg az arra jogosultak, de februárban is megközelítette a 3400-at az új kötések száma.
– Az idei statisztika nagy emelkedést mutat, az első két hónap értékei 29 százalékkal haladják meg az egy évvel korábbi számokat – mondta a Magyar Nemzetnek az adatok kapcsán a pénzügyminiszter helyettese. Az államtitkár megjegyezte: a babakötvény-tulajdonosok számának látványos emelkedése már tavaly elkezdődött, hiszen októberben is túllépte a háromezret az új számlanyitások száma. – Mindebből arra lehet következtetni, hogy idén rekordot dönthet a babakötvények állománya – vélekedett az államtitkár. Az idei új belépőkkel együtt február végén 178 ezer gyermeknek kamatozott babakötvényben a pénze, mégpedig nem is kevés: az együttes summa túllépte a hatvanmilliárd forintot.
Tállai András ezután bemutatta a megtakarítási megoldást.
– A babakötvény lehetőséget teremt a szülőknek, a nagyszülőknek és más rokonoknak arra, hogy hozzájáruljanak gyermekeik, unokáik, fiatalabb családtagjaik későbbi anyagi lehetőségeihez, mégpedig hosszú távú, biztonságos formában. A kiindulópont az, hogy az állam automatikusan 42 500 forint életkezdési támogatást ad minden újszülöttnek, sőt egy ideje a külföldön élő magyar gyerekek is kapnak ilyen juttatást. A pénzt a Magyar Államkincstár írja jóvá a gyermek születésének napján, babakötvény azonban csak akkor válhat az életkezdési támogatásként kapott összegből, ha valamelyik hozzátartozó Kincstári Start értékpapírszámlát nyit a gyermeknek.

– Fontos – jegyezte meg Tállai –, hogy a kötvény bármikor, bármekkora összegben megvásárolható, s a kincstár minden Startszámlára befizetett forintot automatikusan babakötvénybe fektet. Az összegek igen jó kamattal fialnak – jegyezte meg a miniszterhelyettes –, az adott évi kamat ugyanis az előző évi inflációhoz igazodik, amelyet háromszázalékos kamatprémium egészít ki. Mivel tavaly 2,8 százalék volt az infláció, így 2019-ben a kamat 5,8 százalék. Ehhez társul, hogy az állam a családtagok befizetései után minden évben támogatást nyújt, amelynek mértéke a befizetett összeg tíz százaléka, de legfeljebb hatezer forint lehet.