Élénkülni látszik a vidéki kereslet, vagyis hosszú évek után megmozdulhat a kistelepülések ingatlanpiaca a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) hatására. – Az elmúlt három hónapban az érdeklődések száma mintegy hetven százalékkal nőtt országosan. A legnagyobb mértékű növekedés Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Heves, Baranya és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt tapasztalható, ahol megduplázódott a kereslet – mutatott rá saját adataik alapján Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A használt lakás vásárlására és felújítására-bővítésére is fordítható kiemelt összegű csok az ország 2486, olyan ötezer főnél kisebb lélekszámú helységében vehető igénybe, ahol az elmúlt időszakban csökkent a népesség. – Tévedés azt hinni, hogy ezek közül mindegyik rosszul megközelíthető zsákfalu. Számos kiváló infrastruktúrájú, közlekedésű és jó elhelyezkedésű település, sőt 89 város is található a listán – mutatott rá Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Fotó: Katona Vanda
A szóba jöhető települések közül Tihanyban a legdrágábbak a lakóingatlanok. Ott majdnem 380 ezer forint az átlagos négyzetméterár, amely meghaladja a legolcsóbb budapesti kerületek árát is. Ugyanakkor több kedvelt Balaton-parti település – például Fonyód vagy Balatonkenese – is felkerült a listára, vagyis a tóhoz költözni szándékozó családok is élhetnek az új állami támogatással. Ám egyáltalán nem biztos, hogy a balatoni települések lesznek a legvonzóbbak.
– Igaz, hogy számos Balaton-parti helység szerepel a listán, sőt a húsz legdrágább település közül 14 ott található, azonban inkább azok a jó közlekedéssel és egyéb infrastruktúrával rendelkező helyek lehetnek a legkeresettebbek, amelyek nagyvárosok közelében helyezkednek el – magyarázta Valkó Dávid. Az ingatlanközvetítő hálózat szerint a Pest megyei Perbál, Sződ és Tök, a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyű, a Bács-Kiskun megyei Nyárlőrinc, a Csongrád megyei Maroslele, a Fejér megyei Szabadbattyán, a Hajdú-Bihar megyei Sáránd és a Veszprém megyei Nagyvázsony lehetnek a legnépszerűbbek a falusi csokot igénylő családok körében.