Palkovics László: Kiemelkedő fizikusokat várnak júliusban Szegedre

Csaknem 400 tudóst, kiemelkedő fizikusokat várnak júliusban Szegedre a 7. Attosecond Science and Technology elnevezésű konferenciára – mondta az innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Forrás: MTI2019. 05. 14. 18:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Palkovics László kiemelte: az esemény összefügg azzal, hogy az ELI-ALPS új lézerrendszerének köszönhetően új szakaszba lép Magyarországon az attoszekundumos lézerfizika.

Az attoszekundum – a másodperc milliárdod részének milliárdod része – alatt végbe menő természeti folyamatokat vizsgáló konferencián ott lesz Gérard Mourou, a párizsi École Polytechnique professzora is, aki tavaly fizikai Nobel-díjat kapott – jegyezte meg a miniszter.

Gérard Mourou nevéhez fűződik az atomerőművek hulladékának lényegesen gyorsabb lebontásához vezető eljárás ötlete. Mint a sajtótájékoztatón a francia tudós elmondta, ennek megvalósításában a szegedi ELI-ALPS lézerközpont kulcsszerepet játszhat.

Mint Palkovics László rámutatott, az atomhulladék klasszikus kezelése azt jelenti, hogy elássák egy olyan helyen, ahol nem jelent problémát a sugárzás, így azonban az atomhulladék több százezer évig „velünk van”. A professzor felvetése szerint viszont a nukleáris hulladék lebomlásának ideje az attoszekundumos lézer segítségével ezredrészére csökkenthető.

Ennek a felvetésnek a vizsgálatára indult el a közelmúltban egy magyar-francia-amerikai együttműködés a Szegedi Tudományegyetem vezetésével – tette hozzá a miniszter.

Mint Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, az új szegedi lézernek, amelyet szerdán adnak át, fontos szerepe lesz a Mourou professzor ötletére épülő vizsgálatokban.

Gérard Mourou közölte, hogy a kutatások az év végén indulhatnak el a szegedi lézerközpontban. A szakember szerint körülbelül 10-15 évet vesz majd igénybe a tervezés, a kutatás és a fejlesztés gyakorlati megvalósítása.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.