A családok tavaly közel 20 ezer milliárd forintot költöttek fogyasztásra

Forrás: MTI2019. 06. 07. 15:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A családok fogyasztási célú kiadása tavaly megközelítette a 20 ezer milliárd forintot, Magyarországon a fogyasztás nagy erővel húzza a gazdaság teljesítményét, és a keresetek emelkedésének köszönhetően ez a tendencia idén is folytatódni fog – mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Vámos György hozzátette, a bérek folyamatos emelkedését a vásárlások szerkezete is tükrözi, ugyanis az emberek az élelmiszerek mellett már egyre többet költenek iparcikkekre: bútorokra és elektromos háztartási gépekre is.

Az OKSZ főtitkára szerint a szektort is érinti a munkaerőhiány, amelyre megoldást jelenthet például az önkiszolgáló pénztárak működtetése.

Vámos György kiemelte, a kiskereskedelemben közel 130 ezer bolt működik, ebből 70 ezret olyan vállalkozás működtet, amelynek ez az egyetlen boltja, így a boltok nagy többsége magyar tulajdonban van.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.