A gazdasági bizottság után a költségvetési bizottság is meghallgatta Bártfai-Mager Andreát.
Varju László, a költségvetési bizottság elnöke (DK) többek között rákérdezett a Budapest Bank privatizációjára. Bártfai-Mager Andrea válaszában közölte, hogy az EBRD-vel kötött megállapodást betartják, a témában előterjesztést készítenek, de részleteket üzleti titokra hivatkozva nem árult el.
A költségvetési bizottság ülése után tartott sajtótájékoztatón Varju László elismeréssel szólt arról, hogy a Nemzeti Eszközkezelő programban sokan élni tudnak a lakás-visszavásárlás lehetőségével, ugyanakkor fontos lenne bérlakásépítés indítása. Az állami vagyon értékesítésében sok a pozitív jel, de sokan várják a Budapest Bank eladásának körülményeit, és azt, hogy mikor valósul meg – jegyezte meg.
A költségvetési bizottság elnöke elmondta, elfogadhatatlannak tartja Domokos László, az Állami Számvevőszék elnökének sajtóban megjelent ötletét, mely szerint a munkavállalók bérének egy részét megtakarítási számlára kellene a munkaadónak utalnia. Kijelentette, hogy a DK számára elfogadhatatlan ez a megközelítés, tiltakoznak ellene.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!