
Fotó: Wikipédia
Fontos kérdés az is, hogy mennyi vizet használ fel a növény. Egy magyar szabadalommal, a gyökéritatóval érték el, hogy feleannyi öntözővíz felhasználásával is beéri a növény ahhoz képest, amennyit egyébként igényelne. A fajta eredményeiről szólva Steier József kiemelte: a nagyberényi ültetvény harmada már elérte a jellemzően negyven centiméteres törzsátmérőt és a hat-hét méteres szálmagasságot. A növény jóval nagyobb szén-dioxid-mennyiség befogására képes, mint a hagyományos mérsékelt övi növényeink: míg a nálunk őshonosak évente 13,6 tonna karbon megkötésére képesek, a smaragdfa ezalatt akár száz tonnát használ fel, naponta három centiméter növekedéssel. Mindezt a Budapesti Corvinus Egyetem vizsgálata is igazolta. A fűz vagy nyár hibridek ezt a kívánt tömegmennyiséget kétszer-háromszor ennyi idő alatt érik el, a tölgyek pedig 90-100 év alatt. – Nagyon széles a skála, de nem is versenyt akarunk elérni, hanem olyan kultúrákat kialakítani, amelyek a mikroklíma javításával az őshonos fajoknak is kedvezőbb környezetet, emellett piaci többletértéket is teremtenek. Igaz, Magyarország erdősítettsége viszonylag jó, mégis van 1,2 millió hektár sivatagos terület az ország középső részén. Ezt ideális lenne fásítani, ahogyan például az elhagyott gyakorlótereket. Emellett az autópályák mentén is lehetne telepíteni a növényt, majd értékesíteni a faanyagot. Kolontárra, a vörösiszap-katasztrófa utáni porzást enyhítendő is ültettek smaragdfákat – vette számba a lehetőségeket a szakértő.
– Városokkal és községekkel is együttműködünk, például Nagypáli, Bolhás, vagy éppen Füzesgyarmat és Aba önkormányzatát is említhetem. A Főkertnél viszont más a helyzet: állásfoglalásuk szerint az őshonos növényekre szeretnék Budapest fásítását alapozni. Ugyanakkor a klímaváltozás módosítja az éghajlati határokat, az átlaghőmérsékletet, az itt élő növény- és állatfajokat is, ennek pedig talán jobb volna elébe menni – mondta Steier József, hozzátéve, hogy az általuk fejlesztett klímanövény a városi környezetben az úgynevezett hőszigetek kialakulását is képes lenne kezelni, márpedig erre a jelen helyzetben nincsen más hatékony megoldás.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!