A munkaerőhiány miatt a vállalatoknak a korábbinál nagyobb figyelmet kell szentelniük a szabadságok tervezésére. Már most célszerű felmérni, melyik munkavállalójuk hol tart az éves szabadságkeretének felhasználásában, és a nyári időszakban célszerű legalább az időarányos szabadságot kiadniuk – közölte a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder. Összefoglalójukban arra figyelmeztetnek: ha a munkáltató nem adja ki az adott évre járó szabadságot, jogszabályt sért.
A munka törvénykönyve ugyanis úgy rendelkezik, csak az életkor alapján járó pótszabadság vihető át a következő évre, külön megállapodás alapján. A tapasztalatok szerint főként azoknak a kisebb vállalkozásoknak jelent nagy terhet az időarányos szabadság kiadása, amelyek az alacsonyabb létszám miatt nehezebben képesek megoldani a szabadságon lévő dolgozók helyettesítését. A munkaerőhiány miatt a nagyobb vállalatok számára is problémát okozhatnak az év utolsó hónapjaiban bent ragadt szabadságok, különösen olyan területeken, mint a kereskedelem vagy a szállítmányozás, amelyek csúcsszezonja éppen az év végi időszakra esik.

Fotó: Bach Máté
A cég közleménye felidézi: a munkavállalók többsége hagyományosan nyáron szeretné kivenni szabadnapjai jelentős részét, ezért a tervezés során célszerű nemcsak az időarányosan elmaradt szabadnapok pótlásáról, hanem lehetőség szerint az éves szabadságkeret minél nagyobb csökkentéséről is intézkedni ezekben a hónapokban. A szabadság időpontjának meghatározásában a jogszabály a munkáltatónak biztosít nagyobb mozgásteret: a munkavállaló a szabadságkeretéből mindössze hét munkanapról rendelkezhet szabadon.
Ugyanakkor mindkét fél érdeke, hogy a többi szabadnapot is közös megegyezés szerint használhassák fel az alkalmazottak.