– Nem is a hét végi munkával van a fő probléma, hanem azzal, hogy egész héten folyamatosan, kiszámíthatatlan rendben kell dolgozniuk az alkalmazottaknak. Nem véletlen, hogy sokan panaszkodnak, hogy túlterheltek, mert mindez a családi életük és az egészségük rovására megy, ráadásul ilyen munkarendben nagyon nehéz tervezni – mondta a szakszervezeti elnök. Bubenkó Csaba hozzátette: több cégtől jelezték azt, hogy egyes láncok hiába kínálnak a versenytársakhoz képest is magasabb béreket, a tapasztalatok szerint ennek szintén az az ára, hogy egy dolgozónak a munkakörén kívül több feladatkörben kell helytállnia. Ennek tulajdoníthatóan a meglévő állománynak emberpróbáló feladat a napi működés. – Látható, hogy ezeknél a vállalatoknál ugyanakkora arányú a munkaerőhiány, mint a többinél – jegyezte meg a szakszervezeti vezető, aki szerint elkerülhetetlen, hogy ősszel konkrét javaslatok szülessenek a munkaerő-problémák megoldására, máskülönben a magas élőmunkaigény miatt az év végére akadályokba ütközhet az ellátási lánc előírások szerinti működtetése Magyarországon.
Idénymunkáért hagyják el a boltokat
Nem elég az általános munkaerőhiány az áruházakban, a kereskedelemben dolgozókat a nyári szezonális munkalehetőségek is elcsábítják a boltokból, mert például turisztikai állásokban több pénzt kereshetnek és több a szabadidejük — tudta meg lapunk. A szakszervezet szerint ősszel elengedhetetlen lesz, hogy konkrét megoldásokat keressenek a piaci szereplők, máskülönben az év végére komoly fennakadások lehetnek az ellátási láncban.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!