Nem lesznek fizetőkapuk a horvát autópályákon

Magyar Nemzet
2019. 07. 09. 10:05
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megszűnik a fizetőkapus rendszer Horvátországban, mivel a horvát autópályákat kezelő vállalatok 2022-től átállnak az elektronikus autópályadíj­-fizetési és az automatikus rendszámtábla-felismerő rendszerre, illetve a mikrohullámú adattovábbításra (DSRC) – írta a Jutarnji List című horvát napilap.

Hasonló rendszer Portugáliában és Hollandiában is működik. A kormány egy spanyol cég, az IDOM ajánlata mellett döntött: az új rendszer bevezetése 570 millió kunába (24,3 milliárd forintba) kerül. A DSRC nagyon hatékony az autópályákon, ahol a fel- és lehajtást egyszerű fémvázra telepített érzőkelőkkel ellenőrzik, a gépjárművek megállása nélkül, 130 kilométeres sebesség mellett. A horvát autópálya-hálózat 1306,53 kilométert tesz ki, és négy autópálya-kezelő vállalat irányítása alatt áll.

Horvátország vonzerejét az is növelheti, hogy az idei szezonban ötödével mérséklődött a szálláshelyek ára. Az árengedmények főleg magánszállásokra, apartmanokra, kiadó szobákra és kevésbé forgalmas helyeken elhelyezkedő villákra vonatkoznak, de három és négy csillagos szállodák is csábítanak akciókkal júliusban és augusztusban – írta a Vecernji List című horvát napilap.

Az olcsóbbodás legfőbb oka a lap szerint az, hogy negyvenezerrel több kiadó ágyat regisztráltak idén Horvátországban, mint tavaly, és miközben a kínálat jelentősen nőtt, a kereslet nem bővült, a tavalyi szinten maradt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.