Hoppál Péter (Fidesz-KDNP), Pécs országgyűlési képviselője azt mondta, a Modern Városok Program elindításával Orbán Viktor miniszterelnök világossá tette, hogy a „kormány minden eszközzel támogatja Pécs újraiparosítását”, ebben pedig Pécs városának az egyik legnagyobb és legfontosabb partnere a BAT. „Mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy Pécs régióközponti szerepét megerősítve egy fejlődő és sikeres várost szolgáljunk” – tette hozzá a képviselő. Bernd Meyer, a BAT Európai és Észak-Afrikai Régió gyártásért felelős igazgatója úgy fogalmazott, több okból is Pécset találták a legalkalmasabbnak a fejlesztésre. Az egyik az a széleskörű szakértelem, mondta, amellyel a magyar kollégák eddig három, most pedig már négy teljesen különböző típusú termék gyártását is lehetővé teszik.
Sacha Ruffier, a BAT Észak-Közép-Európai Alrégiójának igazgatója azt emelte ki, hogy az új termékkel egy „potenciálisan kevésbé káros alternatívát kínálnak a felnőtt dohányzóknak” és a füstmentes termékek egy más típusának gyártásával Magyarország tovább erősíti kulcsszerepét a dohányipari átalakulásban.
A sajtó rendelkezésére bocsátott írásos összegzés szerint a BAT a világ egyik vezető dohányipari vállalata, több mint kétszáz országban van jelen és fontos szerepet tölt be a magyar gazdaságban is. A vállalat szerint a most átadott gyáregységgel a cég új fejezetet nyitott a hazai dohányiparban. A nagymúltú pécsi gyár – hazánkban elsőként – potenciálisan kevésbé kockázatos nikotinpárnák előállítására szolgáló egységgel bővült.
Jelenleg egy gyártósor működik, de 2020 végéig további 5 gyártósor telepítését tervezik. Kiemelték, hogy a BAT célja, hogy a fejlesztés végére a pécsi gyár lehessen a BAT egyik legnagyobb nikotinpárnagyára a világon. A termékek exportra készülnek, megcélozva az észak-európai, valamint a német, az osztrák, a cseh, illetve a svájci piacokat. Jövőre a gyár idei termelésének volumenét 3,5-szeresére tervezik növelni.
Felhívták a figyelmet rá: a BAT elkötelezett, hogy vezető szerepet vállaljon a dohányipar átalakításában, amelynek célja a dohányzáshoz köthető ártalmak csökkentése. A vállalatcsoport több mint 1500 kutatója dolgozik világszerte innovatív, újgenerációs termékek fejlesztésén, és 2015 óta több mint 1600 szabadalmát jegyezték be.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!