Több pénzt jelenthet a gazdáknak, ha édesebb a cukorrépatermés

A korábban vártnál kisebb lehet az idén a hazai cukorrépatermés. Míg az indián nyár kedvezett a cukrosodásnak, a hozamokat a kevés csapadék és egy alattomos gombabetegség is visszafogta. A betakarítás folyamatban van, eddig a tervezett mennyiség egynegyede került a feldolgozókhoz.

2019. 10. 20. 6:45
null
A kaposvári Magyar Cukor Zrt. idén 13 100 hektárra kötött szerződést a termelőkkel Fotó: Varga György Forrás: MTI/Varga György
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Javában zajlik a cukorrépa betakarítása az országban. Máig a tervezett mennyiség egynegyede került a feldolgozókhoz. – A kaposvári cukorgyárba eddig mintegy 750 ezer tonnát szállítottak be a gazdálkodók, az eszéki, illetve a verőcei üzem pedig összesen 130-140 ezer tonnát vett át a termelőktől – tudtuk meg Kelemen Istvántól, a Cukorrépa-termesztők Országos Szövetségének főtitkárától.

Bár az ágazati szakértők nyáron még optimistán tekintettek a szezon elé, mára kiderült, hogy a terméshozam nem éri el a várt szintet. – Idén a tavalyinál alacsonyabb hozamokkal számolhatunk, ami elsősorban a kevés csapadéknak tudható be – fogalmazott az elnök. Az augusztusi szárazság igencsak megviselte a növényeket, csak ott értek el jobb eredményt a gazdálkodók, ahol kicsivel több csapadék hullott. Sajnos a legtöbb termőhelyen nem sikerült elkerülni a cerkospórának nevezett gombabetegség megjelenését sem. Bár a gazdálkodók igyekeztek védekezni a fertőzés ellen, a terményt így sem sikerült megmenteni a betegségtől, ami a hozamokra is hatással volt.

Míg az augusztusi forróság megviselte a növényeket, az indián nyár kifejezetten kedvezett a terménynek. Az alacsonyabb hozamhoz ugyanis a meleg ősznek köszönhetően magasabb cukorfok társul. A később szedett cukorrépa esetében már látható, hogy igencsak kedvező hatással volt a terményre a hosszúra nyúlt nyárutó.

A kaposvári Magyar Cukor Zrt. idén 13 100 hektárra kötött szerződést a termelőkkel
Fotó: MTI/Varga György

– A cukrosodás folyamatát nagyban segíti, ha a meleg nappalokat hűvös éjszakák követik – mutatott rá a szakember, majd hozzátette: az idén várhatóan eléri az országos átlag a 16-os cukorfokot, ami igencsak jó eredménynek számít. Ennek a gazdálkodók is örülhetnek, hiszen ez az a tényező, ami a leginkább befolyásolja a cukorrépa felvásárlási árát. Így a tavalyinál valamivel magasabb árat kaphatnak a termésért a gazdálkodók. Kelemen István szerint a betakarítás még jó pár hétig eltart majd, ez idő alatt remélhetőleg elkerüli hazánkat a hidegebb idő, hiszen a fagy nagy kárt tehet a terményben. A tervek szerint november végére a teljes mennyiség az üzemekbe kerül, ahol a termést januárra fel is dolgozzák majd.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a vetésterület összességében enyhén csökkent az idén. A gazdálkodókkal ebben az évben 13 100 hektárra kötött szerződést a kaposvári Magyar Cukor Zrt., további háromszáz hektáron pedig biorépát is vetettek, amit a szintén az Agrana-cégcsoport érdekeltségébe tartozó csehországi üzemben dolgoznak fel. Emellett 2202 hektáron folyik cukorrépa-termesztés az országban, a terményt innen a horvátországi Eszékbe és Verőcére szállítják.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.