Az egész évre tervezett összeg 57,6 százaléka volt a költségvetés tízhavi hiánya

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Októberben az államháztartás központi alrendszerének hiánya 271,8 milliárd forint volt, az év első tíz hónapját 575,4 milliárd forintos hiánnyal zárta, ami az éves előirányzat 57,6 százalékának felel meg – erősítette meg csütörtökön kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium.

Forrás: MTI2019. 11. 21. 11:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Júliustól igényelhető a Családvédelmi akcióterv első négy eleme, valamint már hatályos a Gazdaságvédelmi akcióterv számos intézkedése is. A gazdaság jó teljesítménye pedig lehetővé teszi, hogy a kormány idén novemberben ismét nyugdíjprémiumot fizethessen – idézte fel a jelentés.

A kamatbevételek és kiadások egyenlegeként adódó 658,5 milliárd forint összegű nettó kiadás 71,6 milliárd forinttal lett kevesebb az előző év azonos időszakához képest.

A költségvetés forintadóssága október végéig 1051,1 milliárd forinttal nőtt, és 23 847,1 milliárd forintot tett ki, a forintrészarány elérte a teljes államadósság 81,5 százalékát, a tavaly decemberi 79,5 százalékkal szemben.

Idén október végén a lakossági állampapírok állománya 8 804,0 milliárd forintot tett ki, ami 1288,3 milliárd forint növekedés az első tíz hónapban. A növekedést elsősorban a lakossági finanszírozás arányának és futamidejének további növelése érdekében júniusban bevezetett 5 éves futamidejű lakossági államkötvény, a Magyar Állampapír Plusz értékesítése eredményezte.

A Pénzügyminisztérium véleménye szerint a reálgazdasági folyamatok mellett az első tíz havi hiány is előrevetíti, hogy az év egészére kitűzött 1,8 százalékos uniós módszertan szerinti GDP-arányos hiánycél tartható, elérhető.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.