- A napokban döntött a kormány a MÁV-Start és a Stadler keretmegállapodásában szerepló, negyven vonat utolsó tételének a lehívásáról is. Készen áll a Stadler a munkára?

Újra kinyit a Balaton egyik kedvenc pizzériája
Örömhír!
- A napokban döntött a kormány a MÁV-Start és a Stadler keretmegállapodásában szerepló, negyven vonat utolsó tételének a lehívásáról is. Készen áll a Stadler a munkára?
- Nagyon örülünk, hogy a kormányrendelet ilyen rövid idő alatt megszületett azt követően, hogy szeptember elején a MÁV-Starttal megkötöttük a szerződést a még le nem hívott, 21 KISS emeletes motorvonat megrendeléséről. Ezzel ugyanis hatályba lépett a megállapodás, lehetőséget adva arra, hogy 2022 végéig mind a negyven szerelvényt üzembe helyezhessük Magyarországon, és azok részt vegyenek a személyszállításban. A több mint százmilliárd forintos megbízás jelentősen növeli a szerződésállományunkat, amin belül a szolnoki forgóvázüzemünk 252 további forgóváz gyártására kap megbízást.
– Mely partnerekkel osztozik a Stadler az említett, bő százmilliárdon?
- Ismert, hogy a Dunakeszi Járműjavító (DJJ) alvállalkozóként már részt vesz az eddig lehívott szerelvények betétkocsijainak összeszerelésében, és e társaság végzi a komplett járművek üzembe helyezését is. Együttműködésünket szeretnénk kiterjeszteni a mostani 21 vonatra is, ugyanis a partnerség kezdeti nehézségei után mára összerázódtak a felek, a közös munka zökkenőmentessé vált. A gyártás ütemesen zajlik, már három vonat van próbafutáson, és készül a többi is.
- Nem érinti kedvezőtlenül a kooperációt, hogy a hatályos kormányhatározat szerint a DDJ-t november 29- ig meg kell vásárolnia az oroszországi Transzmasholding magyarországi leányvállalatának?
- A magunk részéről nem csak hosszú távú együttműködésben gondolkodunk a DJJ-vel, hanem tulajdonszerzésben is. Már több ízben kifejeztük a szándékunkat, hogy szívesen teszünk a járműjavítóra vételi ajánlatot.
- Mikorra várható az ajánlattétel?
- Ajánlatunk kidolgozása folyamatban van.
- Hogyan zárja 2019-et a Stadler Magyarországon?
- Kitűző évet zárunk, mert nem csak a járműeladási szerződéseink léptek hatályba, hanem van egy jelentős megbízásunk is a szintén általunk gyártott, piros FLIRT-ök színvonal-emeléséről, a cél az, hogy e vonatok is elérjék a kék FLIRT-ök színvonalát az utaskomfort szempontjából, és más téren is. Ennek alapján a Stadler szerviz divíziója is jó lábakon áll Magyarországon. Kiemelendő, hogy az idén hatszáz alumínium kocsitest készül a szolnoki üzemünkben, a forgóváz-üzemünk pedig annyira megnövelte az árbevételét, és annyira megsokasodtak a megbízásai, hogy az egység új csarnokba költözik, amely a volt szolnoki cukorgyár területén létesült.
A teljes cikket a IDE kattintva olvashatják!
Örömhír!
Rákapcsol a fogyasztás, de a nagyberuházások is termőre fordulnak.
Szijjártó Péter: Az elmúlt években megkötött beruházási megállapodások a következő negyedévekben már bőven látszani fognak a GDP-növekedési adatokban.
A Mol a legnagyobb szénhidrogén-kitermelő vállalat Magyarországon, mintegy 1300 olaj- és földgázkitermelő kúttal rendelkezik.
A részeges szegedi karatés rátámadt egy férfira, de olyat kapott, hogy padlót fogott – videó
Luke Littler kritikája Szoboszlai felé: A Manchester United csapatába nem férne be!
Kőkemény kvíz: a többségnek fogalma sincs, mit jelentenek ezek a régi szavak
Kapu Tibor május 29-én indul a Nemzetközi Űrállomásra + videó
5 étel, ami durva testszagot okozhat
„Szégyen!” – így reagált Orbán Viktor Manfred Weberék döntésére
Megfutamodott Kollár Kinga
Újabb legenda szerint kell Kerkezzel erősítenie Szoboszlaiéknak
Megtalálták a hajóbalesetben eltűnt fiatalember holttestét, aki világbajnokságon is játszott
Magyar Péter hatalmas öngólt lőtt, nagyot hibázott
Megvan, mikor helyezik örök nyugalomra a kislányt, aki meghalt, miután belesett a telefonja a fürdővízbe
Elárulta Tasnádi Péter, hogy mire számíthat a börtönben Gyárfás Tamás
Örömhír!
Rákapcsol a fogyasztás, de a nagyberuházások is termőre fordulnak.
Szijjártó Péter: Az elmúlt években megkötött beruházási megállapodások a következő negyedévekben már bőven látszani fognak a GDP-növekedési adatokban.
A Mol a legnagyobb szénhidrogén-kitermelő vállalat Magyarországon, mintegy 1300 olaj- és földgázkitermelő kúttal rendelkezik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.