Szijjártó Péter: A közép-európai térség mára az európai növekedés motorjává vált

Harminc évvel ezelőtt új Európa született, amikor a közép-európaiak visszafoglalhatták helyüket azon országok sorába, ahova mindig is tartoztak – vélekedett a tárcavezető.

Forrás: MTI2019. 11. 15. 13:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Arago-csoportnak nem ez az első, energiával kapcsolatos beruházása, és nem is az utolsó Horvátországi szerepvállalása – mondta a tárcavezető. „Ma egy olyan horvát-magyar együttműködésben létrejött erőművet adhatunk át, amely ötezer család energiaellátását fogja biztosítani, és amelyben teljesen klímabarát módon kivételes hatékonysággal állítanak elő energiát” – tette hozzá a miniszter.

Szijjártó Péter elmondta: a beruházás, amely 5,7 milliárd forintba került, világosan ötvözi magában a versenyképességi és a környezetvédelmi szempontokat.

„A hisztériakeltés és a bombasztikus kijelentések helyett, a klímavédelembe valós és meglapozott megoldások kellenek, olyan, mint ez a verőcei erőmű, amely a ma elérhető legmodernebb technológiával működik” – szögezte le.

Magyarország és Horvátország együttműködésében nem ez az egyetlen siker – mondta a miniszter, majd hozzátette: a drávaszögi gazdasági fejlesztési program keretében a magyar kormány 527 horvátországi kis- és középvállalkozó pályázatát támogatta összesen 1,8 milliárd forinttal, és ennek nyomán 2,7 milliárd forint beruházás jött létre Szlavóniában és Baranyában. „Ezek a beruházások erősítik az itt élő magyar közösséget és erősítik Horvátország gazdaságát is” – vélekedett.

Darko Horvat horvát gazdasági miniszter beszédében megköszönte Magyarországnak, hogy kiállt Horvátország mellett, amikor az ország a legnehezebb helyzetben volt. „A kormány számára prioritás a gazdaság, és mára megéri Horvátországban befektetni” – húzta alá.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.