Debrecen az átgondolt stratégiai építkezés eredményeként ma már az első számú beruházási célpont nemcsak Magyarországon, hanem Közép-Európában is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az elektronikai National Instruments (NI) debreceni szolgáltató központja új épületének átadásán.
A miniszter elmondta: az NI Hungary mintegy 5,5 milliárd forint értékű beruházásához, amellyel 216 új munkahelyet teremtettek, a kormány 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújtott.
Az idén 1481 milliárd forint beruházás érkezett az országba – összegezte Szijjártó Péter, megjegyezve, hogy „az idén beruházási és export rekordot ünnepelhetünk”.
A tárcavezető szerint a modern kori ipari forradalom olyan új technológiákat hoz be a mindennapi használatba, amelyről „korábban nem is álmodtunk”. Az új technológia új versenyhelyzetet teremt, és „Magyarország megállja a helyét az új verseny közepette” – tette hozzá, megemlítve az Európai Unióban kimagasló, 5 százalék feletti gazdasági bővülési ütemet.
Szijjártó Péter a siker alapvető feltételének nevezte, hogy a magyar gazdaságot egy termelés-orientált gazdaságból minél inkább egy innováció és fejlesztések által orientált gazdasággá alakítsák át.
Ehhez komoly intézkedések kellenek – tette hozzá, megemlítve ezek közül, hogy október 1-től már nem előfeltétele a munkahelyteremtés a költségvetési támogatásnak a beruházás-ösztönzésben, és ilyen döntés volt a szociális adó további csökkentése, valamint a kutatás-fejlesztéshez társított adókedvezmények rendszere.
Arra példaként, hogy a magyar gazdaság nagyobb hozzáadott értéket képvisel, mint akár csak másfél éve, azt mondta: 2017 végén a beruházás-ösztönzési program keretében Magyarországra érkezett beruházások által létrehozott munkahelyeken az átlagos bruttó fizetés 304 ezer forint volt, ma ez 460 ezer forint.
Szijjártó Péter szerint ez a mintegy 50 százalékos növekedés is bizonyítja, hogy a Magyarországra érkező beruházások más hozzáadott értéket, más technológiai színvonalat képviselnek, mint korábban.