Az építőipar termelési értéke a január-szeptemberi időszakban 28 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, éves szinten az idén 25-30 százalékkal bővülhet – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) évzáró közgyűlésén pénteken Budapesten.
Nagy Ádám hozzátette, az építőiparban 340 ezer ember dolgozik, a munkavállalókat az ágazatban tevékenykedő több mint 100 ezer vállalkozás foglalkoztatja, közülük 23 tekinthető nagyvállalatnak, a többi kis- és közepes vállalkozás (kkv). Az adatok a helyettes államtitkár szerint azt mutatják, hogy az ágazatban a vállalkozások átlagosan 3 embernél kevesebbet foglalkoztatnak.
Kiemelte, hogy a kormány jelentős költségvetési forrásokat biztosít a kkv-k modernizálására, hatékonyságának növelésére, technológiai megújításra. Erre a célra 2018-ban 16 milliárd forintot, az idén 6+3 milliárd forintot fordítottak, jövőre pedig újabb 6 milliárd forintot fognak.
Nagy Ádám közölte, a költségvetési forrásokkal – az idei plusz 3 milliárd forintos keretet kivéve, amelyből a tervezőirodák szoftver-fejlesztéséhez is hozzájárultak – kivitelező cégek eszközbeszerzését, technológiai fejlesztését, képzésekben való részvételét és beruházás-menedzsment fejlesztését támogatták.
Tájékoztatása szerint tavaly 322 pályázat érkezett be, amelyek közül 169-et bíráltak el pozitívan. Az idén a 6 milliárd forintos támogatási keretre 177 pályázat érkezett, közülük 66-ot támogattak, átlagosan 70 millió forinttal. A 3 milliárd forintos második pályázati keretből a kkv-k mellett már a mikrovállalkozások is részesülhettek. A lehetőséggel többen éltek is, hiszen a beküldött 232 pályázatból 61 kkv és 31 mikrovállalkozás kapott támogatást. Az elmúlt két évben közel 400 építőipari projekt részesült költségvetési támogatásban.
A helyettes államtitkár jelezte: az idén bejelentett építésgazdasági stratégia az ágazat hatékonyságának növelése érdekében a kkv-k támogatása mellett nagy hangsúlyt helyez az építőipari cégek által használható szoftverek elterjesztésére is. Erre szolgál például a modern építésgazdasági platform kialakítása, amely a tervek szerint vagy még az idén, vagy jövő év elején kezdi meg a működését.