Fehérítette az új adótörvény a német gazdaságot

Horváth Éva
2019. 12. 27. 18:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Remek példát mutat Németország az idén bevezetett szigorúbb adózási szabályaival arra, hogy a digitalizációs megoldások mind szélesebb körű alkalmazásával az eddigieknél jóval hatékonyabban lehet fehéríteni a kereskedelmet, a gazdaságot. A Der Spiegel összeállítása szerint 2019-ben a német hatóságok több millió kínai adócsaló törvényszegő működését derítették fel, amelynek következtében az uniós tagállam kincstárának csak az ázsiai ország online kiskereskedőitől befolyó forgalmiadó-bevétele hatszorosára nőtt.

Ebben az esztendőben a Kínai Népköztársaságból, valamint Hongkongból, Makaóból és Tajvanról származó kereskedők forgalmiadó-bevétele a 2017. évi 34 millió euróról körülbelül 200 millió euróra nőtt – jelentette ki Matthias Kollatz, a német szociáldemokrata párt pénzügyi szakértője a WirtschaftsWoche hetilapnak. Az online kereskedelemmel kapcsolatos területért felelős, Berlin-Neuköllnben székelő országos adóhivatal a múltban rendszeresen jelezte a webes felületek ellenőrzésével kapcsolatos aggályait. A hivatal munkatársai azt érzékelték, hogy az adóbevételek aránytalanul alacsonyabbak a tényleges kereskedelmi forgalomhoz képest, különösen a Kína esetében. Kollatz a mostani eredményeket „szenzációsnak” aposztrofálta egy olyan harcban, amelyben a digitális megoldások hozták el az adóügyi őszinteség korát – írja a Der Spiegel.

A megoldás kulcsa egy tavaly született jogszabály, amely előírja, hogy 2019-től az internetes platformon árut értékesítő kereskedőknek adószámmal kell rendelkezniük. A szigorítást nem mellékesen azért is vezették be, mert a jelentés szerint a Neukölln adóhivatalában regisztrált kínai társaságok száma néhány év alatt körülbelül 450-ről csaknem 29 ezerre gyarapodott, ami több mint 6000 százalékos növekedés. Ez azt jelenti, hogy hetente mintegy 300 adószám iránti kérelem érkezik a hivatalhoz. Ehhez igazodva a neuköllni adóhivatal online kereskedelemmel foglalkozó részlegén dolgozók létszáma 40-ről 114-re nőtt.

Az Európai Parlament a közelmúltban szavazta mag az e-kereskedelemre vonatkozó új, általános forgalmi adó végrehajtási szabályait, amelyek 2021 januárjában lépnek életbe.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.