
Fotó: Kurucz Árpád
Korábban közkedvelt módszer volt az ittas sofőrök körében, hogy ráivással próbálták eltüntetni az alkoholfogyasztás tényét. – Ilyenkor az elkövető a rendőri ellenőrzést követően azért fogyaszt nagyobb mennyiségű alkoholt egy közeli kocsmában vagy akár a zsebben megbúvó lapos üvegből, hogy kérdésessé tegye a vérben, illetve vizeletben a hatóságok által mért alkoholkoncentráció eredményét. Ez a trükk azonban nem javasolt, hiszen a hatóság ilyenkor visszaszámolás segítségével következtet az eredeti alkoholos állapot mértékére – figyelmeztetett Lőrik József, aki a másnaposan történő vezetéstől is óva int. Úgy fogalmazott: nem érdemes egy átmulatott, hajnalig tartó buli után már délelőtt autóba szállni, ekkor ugyanis a vezető még úgynevezett posztalkoholos állapotban van. Ez azt jelenti, hogy az alkohol még nem tisztult ki a szervezetéből, ami a tüdő által kibocsátott levegőben még kimutatható. Ilyenkor nagy jelentőséggel bír a tényleges véralkohol-koncentráció, az ittas személy egyéni jellemzői és persze az elfogyasztott ital mennyisége is.
– Pályám során gyakran találkoztam olyan esettel, amikor hat-nyolc órával az alkoholfogyasztás után is 0,25 milligramm/liter légalkoholszint feletti értéket mértek a rendőrök, ami bűncselekménynek számít – jegyezte meg az ügyvéd.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!