A gazdaság és a politika közös feladata a munka és a család összeegyeztethetősége

Milyen szerepet játszik a munka és a család jó összeegyeztethetősége a munkaerőhiány korában – ez volt a központi témája annak a magyar-német rendezvénynek, amelyet 2020 január 13-án a berlini Német Gazdaság Házában szerveztek. A rendezvény központi kérdése az volt, hogy e téren Németország és Magyarország mit tanulhat egymástól.

Magyar Nemzet
2020. 01. 13. 19:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendezvény kezdeményezőinek véleménye szerint a kereket nem kell folyton újra feltalálni. „A magyar Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara e téma és kihívásai megvitatására már tavaly kötöttek egy Közösen a Család és Munka Összeegyeztethetőségért nevű megállapodást, amelynek célja egy közös platform biztosítása az ezzel kapcsolatos észrevételek és javaslatok megvitatására” – mondta Marie-Theres Thiell, a DUIHK alelnöke. „Ezért különösen örülök, hogy a mai napon ez a nemzetközi tapasztalatcsere létrejött” – folytatta Thiell.

A rendezvényen a Német Üzletasszonyok Szövetsége támogatásával egy panelbeszélgetésen sikeres gyakorlati megoldásokról számoltak be pl. a Magyarországon is termelő Claas csoport személyzeti vezetője, Antje Kunkies, valamint Kirsten Frohnert, az „Erfolgsfaktor Familie” hálózat projektvezetője. A Német Üzletasszonyok Szövetsége (VdU) nevében Elizabeth Lehnich, az országos elnökség tagja, hozzátette: „Különösen a kis és közepes méretű vállalatokban már számos kreatív megoldás született a munkaidő-szabályozás tekintetében, amelyek feszült munkapiaci helyzetben is lehetővé teszik a munkavállalói igények teljesítését” – olvasható a közleményben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.