időjárás 2°C Rajmund, Zelma 2022. January 23.
logo

Ódaféleség feleségemhez

Pintér Balázs
2020.02.19. 17:08

Akárhogy csűrjük-csavarjuk, akármennyire próbálunk is mosolyogni, ha bárki kérdezi, „hogy álltok?”, egy építkezés vagy egy házfelújítás embert és házasságot próbáló feladat. Mégis, Nietzschével mondva, ami nem öl meg, az megerősít. Belülről megélve és megszenvedve az építkezéssel járó feszültséget, ez bizony nem közhely, hanem a valóság. Nincs mit szépíteni rajta. Bár már látjuk az alagút végét, nem értek még véget a megpróbáltatások. De az embernek kell tudnia ünnepelni. Ezért volt jó pezsgőt bontani arra, hogy egy éve történt az első kapavágás – és nem az adósok börtönében vagy a bíróságon vagyunk, hanem ideiglenes otthonunkban, együtt.

Nem tudom, milyen egyedül belevágni valami effélébe. De azt már tudom, milyen együtt, kötelékben, férfi és nő szövetségében. Amikor az ember már a haját tépné, fejét a falba verné, abbahagyna mindent és elküldene mindenkit melegebb éghajlatra, akkor jön a Nő. Kedvességével, figyelmével, türelmével. Egy szép szó, egy csillogó tekintet, egy megnyugtató beszélgetés. Hiába a csúszás, hiába az elszámolási vita, hiába az ürülő családi kassza. Jöhet csőstül a baj, rohangálhat az ember, mint pók a falon, ha otthon ő vár, akkor mi baj lehet? Zsong a fejem a sok telefonálástól, kifolyik a szemem a laptop előtt ülve, számolgatok, tárgyalok, vitatkozom, ő mégis erőt ad. Jó érzés, hogy egy megoldhatatlannak látszó helyzet is megoldódik, ha a nő közbelép. S együtt számolunk, együtt tárgyalunk, együtt vállaljuk a vitát. Sőt sokszor egymaga. Pedig ott csüggnek rajta a gyerekek, „Mama, Mama!”. Mégis megoldja, hogy ebből – mármint a feszültségből – a legkevesebbet érezzék. Csak az örömet. Azt, hogy bele lehet ülni a markolóba, mászkálunk és bujkálunk a frissen kiásott sávalapokban. És azt, hogy hogyan kerül oda az új ágyuk az új szobájukba.

Kár minden kifakadásért, minden veszekedésért, minden odavetett durva szóért. Kár a sok fölösleges aggodalomért, idegeskedésért. Ilyenkor van igazán jelentősége, hogy egy mosollyal, egy öleléssel valóban minden egy pillanat alatt megoldódik. Mert ez tényleg így van. Rossz visszagondolni a mélységekre. Talán nem is kell.

Mert semmi nem ér annyit, mint az a kötelék, amely bennünket összeköt. Fölépül a ház, elkészül az otthon, de mindez mit sem ér, ha nem a kacagása tölti be és nem a gyerekzsivaj. Hajlamosak vagyunk természetesnek venni a jót. Pedig minden pillanatban hálát kellene adnom. Ha ő mellettem, ki ellenem? Ha Isten velünk, ki ellenünk?