Először a kocsiban, aztán az utcán ütötte-rúgta a kecskeméti taxist egy férfi, mert egy másik taxis nem akarta elvinni

Végül egy nő segített az áldozaton.

Forrás: Police2026. 05. 21. 18:08
illusztráció Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a taxis többször kérte, hogy hagyja abba a kiabálást, az utas ekkor már vele is ordibálni kezdett. A sofőr végül úgy döntött, visszafordul, és kirakja őket ott, ahol beszálltak. Ez azonban csak olaj volt a tűzre. Először a kocsiban ütötte meg a sofőrt, majd amikor megálltak, kiszállt, és többször is bántalmazta a hetvenéves taxist az utcán.

A megtámadott férfi az arra haladó autósoktól próbált segítséget kérni. Végül egy fiatal nő állt meg segíteni. Az agresszív férfi azonban az ő autóján is levezette a dühét: többször megrántotta az ablaktörlő lapátot, bár komolyabb kárt szerencsére nem okozott. A nő értesítette a rendőröket, a támadó és a társa pedig elmenekült.

A járőrök azonnal a férfi keresésére indultak, és a részletes személyleírás alapján néhány utcával arrébb elfogták. Ruházatának átvizsgálásakor egy műanyag tégelyben 7 gramm droggyanús növényi törmeléket találtak nála. Előállították a negyvenéves férfit, majd könnyű testi sértés, garázdaság és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.