A Magyar Turisztikai Ügynökség Magyarország kormányának támogatásával 2017-ben indította el azt a strandfejlesztési programot, amely újabb állomáshoz érkezett 2020-ban – idézte fel lapunknak Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese a napokban tett bejelentés kapcsán, miszerint idén folytatódnak a strandfejlesztések az országban. Mint mondta, a program legfontosabb célja, hogy 2030-ig Magyarország valamennyi szabadvízi strandja megújuljon és európai színvonalúvá váljon.
Az első ütemben a 2018-as strandszezonra a Balatonnál több mint harminc településen 55 fizetős strand újult meg, közel kétmilliárd forintos támogatással. A beruházások elsősorban a vizesblokkok, öltözők, játszóterek és a parti sétány megújítására és a szolgáltatások bővítésére irányultak. Tavaly újabb fázisához érkezett a program, országszerte 43 szabadstrand újult meg: harminc balatoni strand mellett a Dunakanyar és a Tisza-tavi szabadstrandok is lehetőséghez jutottak, így a térségekben olyan fejlesztések tudtak megvalósulni, amelyekre korábban még nem volt példa, több mint 4,4 milliárd forint hazai forrásból.
– Idén elérkeztünk a következő ütemhez. A fejlesztések jelentős részét már a 2020-as strandszezonban élvezhetik a látogatók, amelyeket a kormány támogatásával, vissza nem térítendő forrásból valósítanak meg az üzemeltetők, önkormányzatok – mondta Könnyid László. Jelezte: ehhez a forrás az idei költségvetési törvényben a turisztikai fejlesztési célelőirányzat soron áll rendelkezésre, amelynek köszönhetően az idei esztendőben 86 strand újul meg, közel hárommilliárd forintos támogatási értékkel. Ezúttal a Balaton mellett támogatáshoz jut a Dunakanyar, a Tisza, a Tisza-tó és a Velencei-tó is.

Fotó: Katona Vanda
A vezérigazgató-helyettes kitért rá: a Balatonnál több mint hatvan strand kap támogatást, ennek eredményeként a természetes fürdőhelyek látogatottsága, jövedelemtermelő képessége növelhető és a fenntarthatóság is biztosítható lesz. – A kiemelt térség strandfejlesztései garantálják, hogy a belföldi vendégek egyre több vendégéjszakát töltsenek a Balatonnál nyáron, és hosszabbodhat az ott-tartózkodási idejük is – fogalmazott Könnyid László.