Úgy tűnik, nem találta elegendőnek az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a bő egy hete bejelentett példátlan monetáris lazítási csomagot, hétfőn további, eddig még soha, senki által nem alkalmazott lépést tett: eltörölte a fedezetlen pénzből való eszközvásárlás felső határát, vagyis belátása szerint bármennyi amerikai állampapírt és jelzáloglevelet megvásárolhat. A lépést először pánikszerűnek ítélték a befektetők, és komoly eladási hullám zajlott az amerikai tőzsdéken: a főbb indexek három százalékkal estek, elérve múlt heti legalacsonyabb értékeiket.
Tegnapra azonban, úgy tűnik, megemésztette a piac a lépést, és kedvezőnek találta, vélhetően abból a meggondolásból, hogy jobb, ha nem hangzanak el újabb és újabb számok és bejelentések, hanem a Fed belátása szerint, rugalmasan kezelheti a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági helyzetet.
Az ázsiai tőzsdék már heves emelkedést mutattak: legnagyobb mértékben a dél-koreai index emelkedett, több mint nyolc százalékkal. Európában hasonló, öt-hét százalékos emelkedés mutatkozott napközben.
A hirtelen jött emelkedésnek a befektetők megnyugvásán túl lehet egyszerű, technikai oka is: ha a Fed korlátlanul vásárol állampapírokat – így azok ára felmegy, hozamuk csökken –, akkor a rengeteg felszabaduló pénz mégis inkább a tőzsdékre vándorol. Nem kizárt, hogy lényegében ez a Fed célja: az árfolyamok stabilizálásával véget vetni a pániknak.