Az oroszországi atomerőművekben megtermelt villamos energia tavaly 2,2 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál, összesen 208,8 milliárd kilowattóra volt – közölte az oroszországi atomerőműveket üzemeltető Roszenergoatom. A vállalat bevétele ennek megfelelően 2019-ben 453,3 milliárd rubeles rekordot ért el, ami 17,5 százalékkal meghaladta a vállalat előző évit. A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszernhez tartozó vállalat a villamos energia értékesítéséből 2019-ben 453,3 milliárd rubel bevételre tett szert, ami jelentősen meghaladta a tervben szerepelt 5 százalékos növekményt.
– Az atomerőművek villamosenergia-termelésének növekedése és a bevételeknek a 2019. évi tervszámokhoz viszonyított bővülése többek között annak volt köszönhető, hogy határidő előtt kereskedelmi üzembe állt a Novovoronyezs II Atomerőmű 2. blokkja – közölte Szergej Migalin, a Roszenergoatom konszern gazdasági és pénzügyi vezérigazgató-helyettese. – Ugyancsak 2019-ben történt még egy, a konszern és az ágazat egészét tekintve kulcsfontosságú esemény: a világ első úszó atomerőműve hetvenszázalékos teljesítményszinten megkezdte a villamosenergia-termelést. Ugyanebben az évben helyezte üzembe a vállalat Oroszország legnagyobb adattároló központját, a Tver megyében lévő Kalinyini Atomerőmű mellett – sorolta a tavalyi év főbb eseményeit Szergej Migalin.
A tervek szerint 2020-ban kezdi meg működését a Leningrád II. Atomerőmű innovációs 2. blokkja, valamint várható az úszó atomerőmű kereskedelmi üzemkezdete. Jelenleg a Roszenergoatom Oroszország legnagyobb energiatermelő vállalata, atomerőművi kapacitását tekintve a második a világon. Tavaly az oroszországi atomerőművekben megtermelt villamos energia részaránya elérte a 19,4 százalékot.