Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) számos területre kiterjedő, átfogó intézkedéscsomaggal támogatja a kedvezményezetteket fejlesztéseik megvalósításában, befejezésében. A tárca megemeli a pályázati előleg mértékét a veszélyhelyzet miatt nehéz helyzetbe került ágazatokban működő kedvezményezettek esetén. A források megfelelő hasznosulását egyszerűbb eljárások, meghosszabbított határidők, több teljesítési elvárás enyhébb átmeneti szabályozása teszi lehetővé – olvasható a tárca az MTI-nek küldött közleményében.
Több mint 20 fejlesztéspolitikai intézkedés segíti a pályázatokat
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium megemeli a pályázati előleg mértékét a veszélyhelyzet miatt nehéz helyzetbe került ágazatokban működő kedvezményezettek esetén.
„A koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet az uniós társfinanszírozással fejlesztéspolitikai támogatásban részesülő projektek megvalósítását is megnehezíti. A kormány célja, hogy az elnyert pályázati források a rendkívüli körülmények ellenére is a lehető legnagyobb mértékben hasznosuljanak a magyar vállalkozások és a magyar családok érdekében. Az ITM arra törekszik, hogy minden kedvezményezett teljesíthesse a támogatási szerződésében foglaltakat, és minden fejlesztés megvalósuljon, lehetővé téve a gazdaság mielőbbi újraindítását” – hangsúlyozta Perényi Zsigmond európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár a közleményben.
Kiemelték, az intézkedések részeként egyebek mellett a támogatási előleg általános mértéke 25-ről 50 százalékra emelkedik a kormányzati intézkedésekkel összhangban a veszélyhelyzetben leginkább érintett ágazatok esetén (például turizmus, egyes szolgáltatási szektorok).
Meghosszabbodik az előleg elszámolásának és a projekt mérföldköveinek határideje, a támogatási szerződések véghatárideje, a támogatási szerződések módosítása egyszerűsített módon történik, a nem uniós elváráshoz köthető indikátorok alkalmazása ideiglenesen eltörölhető, a veszélyhelyzet fennállása alatt a hitelben részesülő adós a hitelszerződésből eredő tőke- és kamatfizetési kötelezettsége teljesítésére fizetési haladékot kap, az irányító hatóságok új követelések végrehajtását nem indítják el, a folyamatban lévők végrehajtását felfüggesztik – közölte az ITM.
A közlemény szerint három hónappal automatikusan meghosszabbodik az előleg elszámolásának és a projekt mérföldköveinek határideje, a támogatási szerződések véghatárideje. Az irányító hatóságok a támogatási szerződés megkötéséhez szükséges feltételek és a hiánypótlás teljesítésére, a tisztázó kérdés megválaszolására nyitva álló határidőket a jogszabály szerint lehetséges leghosszabb határidőben állapítják meg. Az engedélyezési eljáráshoz – például építési vagy használatbavételi engedély meglétéhez – kötött cselekmények esetén elegendő az eljárás megindítását igazolni, nincs szükség a jogerős engedélyre az érintett támogatási folyamat – például kifizetés – végrehajtásához.
A fejlesztéspolitikai lépések a körülményekre tekintettel megkönnyítik a támogatási szerződések módosítását, és enyhítik a teljesítési követelményeket is. A szerződésmódosítás egyszerűsített módon történik, egyes esetekben a változtatásokhoz kevesebb alátámasztó dokumentumot kell benyújtani, rugalmasabbá válik a források átcsoportosítása.
Ha a projekt egy vagy több, a felhívásban meghatározott, önállóan támogatható eleme már megvalósult, a projekt a befejezés előtt arányosan lezárható. Ha a kedvezményezett mulasztásait igazolható módon a veszélyhelyzet okozta, akkor hátrányos jogkövetkezményt – például elállást – nem indokolt érvényesíteni. Ha a támogatás nem kifejezetten a munkahelyek megtartására irányult, a veszélyhelyzet időtartama alatt a kedvezményezettnek a foglalkoztatotti bázislétszámot nem kell fenntartania. A nem uniós elváráshoz köthető indikátorok alkalmazása ideiglenesen eltörölhető. Ha egy uniós indikátor a veszélyhelyzet miatt nem éri el a támogatási szerződésben meghatározott érték 75 százalékát, a kedvezményezett mentesíthető a támogatás arányos részének visszafizetése alól.
Átmenetileg enyhül a fejlesztéspolitikai rendszer szigora a pénzügyi és elszámolási kérdésekben is. A támogatási előleg általános mértéke 25-ről 50 százalékra emelkedik a veszélyhelyzetben leginkább érintett ágazatok (a kormányzati gazdaságvédelmi intézkedésekkel összhangban például a turizmus, vendéglátóipar) esetén. A veszélyhelyzet fennállása alatt a hitelben részesülő adós a hitelszerződésből eredő tőke- és kamatfizetési kötelezettsége teljesítésére fizetési haladékot kap, az irányító hatóságok új követelések végrehajtását nem indítják el, a folyamatban lévők végrehajtását felfüggesztik. A beszámoló elutasítása esetén nem kötelező szankcióként a támogatás folyósításának felfüggesztését alkalmazni, ennek lehetősége csupán mérlegelhető – ismertetik.
Az ITM közleménye szerint a járványügyi kockázatok mérséklése érdekében a személyes vagy postai ügyintézéssel kapcsolatos és a rendezvények megtartására vonatkozó előírások is módosulnak. A szükséges dokumentumok benyújtása a postai vagy személyes úton történő ügyintézés helyett átmenetileg az informatikai rendszerben kialakított e-posta szolgáltatással is teljesíthető. A kihirdetett veszélyhelyzet fennállásának időtartama alatt szünetelnek a helyszíni ellenőrzések, azokat a veszélyhelyzet megszűnését követő egy éven belül kell majd pótolni. Vis maior esetnek minősül, ha egy rendezvény – workshop, konferencia stb. – a veszélyhelyzeti intézkedésekkel közvetlen összefüggésben elmarad, ha a költségeket nem fedezi biztosítás, vagy azokat más módon nem lehet visszafizettetni.
Az intézkedésekről szóló részletesebb tájékoztatást a tárca közvetlenül eljuttatja a kedvezményezettekhez, és elérhetővé teszi a kormányzati honlapon is – tájékoztatott az ITM.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Fókuszban a kis- és középvállalatok beruházásösztönzése
Nagy Márton: Nagyon fontos, hogy a beruházásösztönzés és a vidékfejlesztés kéz a kézben járjon.

Jelentős segítség az árréscsökkentés a magyar családok számára
Az OKSZ hamis állításaival ellentétben az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is.

Még gyorsabban adhatók el a fővárosi panelek
Az ingatlanpiac országos dinamikája szegmensenként és régiónként jelentősen eltér.

Itt a lista az újabb árrésstoppos termékekről
Az intézkedés várhatóan 16-18 százalékos árcsökkenést hozhat az érintett termékeknél.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Menczer Tamás keményen nekiment a Momentum korábbi elnökének

Pápaválasztó konklávé - felszáll a füst! Kövesse nálunk élőben!

Kitálalt társa a Házasság első látásra Maricájáról, ezért tűnt el a reality sztárja?

Üzent Orbánnak a magyarellenes román elnökjelölt – és tett egy felajánlást

Újabb konyhai kincs a Lidlben, ami ráadásul tavalyi áron kapható

Kihirdették az új üzemanyagárat, csütörtöktől lép életbe: a Mol alaposan meglepte a magyarokat

A mellőzött Nikitscher és a részegen tántorgó Ronaldo miatt áll a bál

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Pápaválasztás 2025: újabb részletek derültek ki az új pápával kapcsolatban

Eldőlt, maradhat-e Bognár György az edző Pakson – harminc másodpercen múlt

Cseh Katalinon nevet az egész internet, beleszaladt egy méretes pofonba

Pápaválasztás 2025: Erdő Péter esélyeiről közöltek adatokat
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Fókuszban a kis- és középvállalatok beruházásösztönzése
Nagy Márton: Nagyon fontos, hogy a beruházásösztönzés és a vidékfejlesztés kéz a kézben járjon.

Jelentős segítség az árréscsökkentés a magyar családok számára
Az OKSZ hamis állításaival ellentétben az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is.

Még gyorsabban adhatók el a fővárosi panelek
Az ingatlanpiac országos dinamikája szegmensenként és régiónként jelentősen eltér.

Itt a lista az újabb árrésstoppos termékekről
Az intézkedés várhatóan 16-18 százalékos árcsökkenést hozhat az érintett termékeknél.