Napról napra kevesebb határátkelő áll a magyar állampolgárok rendelkezésére, ha – nyilván végső esetben – külföldre kívánnak utazni. Vasúti kapcsolataink Ausztriára korlátozódnak, miután a MÁV tegnap azt közölte, hogy a magyar–osztrák határállomások kivételével szinte teljesen leállt a nemzetközi vasúti személyszállítás. A legfrissebb változás, hogy péntek déltől a szerb vasút a kelebiai határállomásnál felfüggesztette a személyvonatok közlekedését. Szlovákia, Ukrajna, Románia, Horvátország és Szlovénia vasúti határállomásain már az elmúlt napokban leállították a közlekedést. A MÁV-Start közlése szerint ugyanakkor Ausztrián át Németország és Magyarország között üzemel a vasúti személyszállítás, a railjetek és a többi nemzetközi járat közlekedik, de a határellenőrzések miatt 20-40 perccel megnőhet a menetidő.
Zárulnak a határátkelők
Vasúti kapcsolataink Ausztriára korlátozódnak, miután a MÁV tegnap azt közölte, hogy a magyar–osztrák határállomások kivételével szinte teljesen leállt a nemzetközi vasúti személyszállítás.

A közúti forgalomban lényeges változás, hogy a Flixbus – amely a Volánbusz partnereként a legtöbb nemzetközi járatot üzemelteti – felfüggesztette a magyarországi célpontok elérését. Továbbra is átléphetik a határt személygépkocsival a magyar állampolgárok Ausztria felé, valamint működik a helyközi és nemzetközi autómegosztó szolgáltatás, az Oszkár is. A magyar tulajdonú telekocsis vállalkozás a honlapján azt közli, hogy a járványügyi helyzetre tekintettel alapos takarításra kérik a járművek üzemeltetőit, az utasokat pedig arra, hogy betegen semmiképp ne induljanak útnak. A segítségre szorulók érdekében az Oszkár nem kér közvetítői díjat a szívességi fuvarokért, vagyis amikor az utas nem fizet a szállításért. A Budapesten működő autómegosztók is felajánlásokkal álltak elő. A GreenGo flottájának egy részét átengedte a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságnak. A Mol Limo harmincszázalékos kedvezményt biztosít és elengedi a regisztrációs díjat, de a Share Now is kínál kedvezményeket.
A Ferihegyi repülőtéren napról napra kevesebb légitársaság járatára lehet felszállni. A nagy forgalmú németországi és brit repülőterekre, Münchenbe, Frankfurtba és Londonba továbbra is indulnak a gépek. A Wizz Air a nyilatkozatai szerint a legvégsőkig kitart, a Ryanair azonban egyik napról a másikra leállhat. A Budapest Airport a határzár miatt Ferihegyen ragadt külföldieknek elkülönítve biztosítja az étkezést, a takarókat és a wifit.
Emiatt a jelenleg 430 főt foglalkoztató Malév GH Zrt. jelentősen csökkenti alkalmazottai számát – közölték lapunkkal. Elsődlegesen a kölcsönzött, a diák és a próbaidős munkatársaktól válik meg a társaság, jellemzően április 1-jétől.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Többféleképpen védhetik a települések az önazonosságukat
A legvitatottabb pont kikerülhet a tervezetből.

Megvannak a sarokszámok, már látni a költségvetést
Jövőre 95,7 ezer milliárd forint GDP-vel számol a minisztérium.

Óriási bajban Bige László cége: a műtrágyakirály nem tudott megegyezni a kötvénytulajdonosokkal
A Nitrogénműveknek másfél hete maradt arra, hogy dűlőre jusson a hitelezőkkel.

Mégis megegyezhet az NGM a biztosítókkal
A lakásbiztosítási díjakat a tavalyi szinten fagyasztaná be a kormány.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Érettségi 2025: itt vannak a magyar nyelv és irodalom érettségi hivatalos megoldásai

Elfogták a feleséggyilkos férfit Somogyban

"Furcsa érzés" - Egerszegi Krisztina megtörte a hallgatását és kiöntötte a szívét

Bekövetkezett, amitől mindenki rettegett Romániában: két milliárd euró is alig tudta megfékezni a folyamatot

Áll a bál, Schumacher elárulta: Hamilton gyorsan távozhat a Ferraritól

Látványos fordulat: hangnemet váltottak az ukránok, már minden magyar követelésnek eleget tennének

Felrobbantotta a netet ez a Magyar Péterről szóló videó

Korszakos első meccs után derül ki, ki jut elsőként a Bajnokok Ligája döntőjébe

Brutális áramszünet jön Magyarországon, az egyik vármegye szinte teljesen elsötétülhet

Kanada elpáholta a magyar jégkorong-válogatottat a zsúfolt MVM Dome-ban

Meddig tart még a májusi eső? Mutatjuk, mikor robban be a nyár

Dömötör Csaba kiosztotta az ukránbarát Manfred Webert
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Többféleképpen védhetik a települések az önazonosságukat
A legvitatottabb pont kikerülhet a tervezetből.

Megvannak a sarokszámok, már látni a költségvetést
Jövőre 95,7 ezer milliárd forint GDP-vel számol a minisztérium.

Óriási bajban Bige László cége: a műtrágyakirály nem tudott megegyezni a kötvénytulajdonosokkal
A Nitrogénműveknek másfél hete maradt arra, hogy dűlőre jusson a hitelezőkkel.

Mégis megegyezhet az NGM a biztosítókkal
A lakásbiztosítási díjakat a tavalyi szinten fagyasztaná be a kormány.