Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) soron kívül elfogadott többoldalú nemzetközi veszélyesáru-szállítási megállapodásokkal tette lehetővé az egészségügyben – például lélegeztetésre – használt oxigén, orvosi gázok zavartalan forgalmát, a hazai gyógyszer- és vegyipar folyamatos alapanyag-ellátását – közölte a tárca az MTI-vel hétfőn.
Akadályok nélkül juthat hozzá alapanyagokhoz a gyógyszer- és vegyipar
Az ITM azt írta, hogy a koronavírus-járvány terjedésének lassítása, az emberi élet és egészség védelme érdekében Magyarországhoz hasonlóan a legtöbb európai országban korlátozásokat vezettek be. Így számos egyéb dokumentum mellett jelenleg a veszélyes áruk közúti, vasúti és belvízi szállítására feljogosító, lejáró okmányok meghosszabbítására sincs mód. A kapcsolódó (ún. ADR, RID, ADN) szabályzatok alapján az azokban foglaltaktól való eltérésről a szerződő felek multilaterális megállapodást köthetnek – tették hozzá.
A megállapodások gyors aláírásának köszönhetően a veszélyes árut szállító közúti járművezetők a következő hónapokban lejáró ADR oktatási bizonyítvánnyal, a közúti járművek lejáró jóváhagyási igazolással is szállíthatnak veszélyes árut. A közúti és vasúti tartályok átmenetileg lejáró vizsgálati idejük ellenére is használhatóak lesznek, a veszélyes árut szállító belvízi hajók személyzete lejáró bizonyítvánnyal is teljesíthet szolgálatot.
Az egyes gázok (köztük az orvosi gázok, így például az oxigén vagy az altatógáz) szállítására szolgáló nyomástartó tartályok, többelemes gáz konténerek ideiglenesen akkor is üzemben tarthatóak, ha vizsgálatuk érvényességi ideje már lejárt. Mivel a szabályzatok egyéb előírásainak betartása továbbra is kötelező, az ésszerű engedmények nem befolyásolják a szállítások biztonságát. Az ITM a változásokról tájékoztatta a nemzetközi szakmai szervezeteket, a módosítások hatályba lépéséről szóló közlemény magyar és angol szövege megjelent a Hivatalos Értesítőben.
A rendkívüli többoldalú megállapodások a világjárvány és a veszélyhelyzeti intézkedések ellenére is lehetővé teszik az egészségügyben használt orvosi gázok és oxigén zavartalan forgalmát. A minisztériumi lépésnek köszönhetően a hazai gyógyszer- és vegyipar alapanyagokhoz való hozzájutását nem gátolják adminisztratív akadályok.
Az ITM a továbbiakban is megteszi a gazdaság működőképességének fenntartásához, újraindításához szükséges, a magyar fuvarozók feladatellátását, versenyképességének megőrzését szolgáló intézkedéseket – olvasható a közleményben.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A ragadós száj- és körömfájás nem érinti a belföldi sertésállományt
„Micsoda malacunk van!”: jön a sertéshús-népszerűsítő kampány.

Horvátország feloldja a száj- és körömfájás miatt bevezetett intézkedések egy részét
A minisztérium azzal indokolta az enyhítéseket, hogy Magyarországon és Szlovákiában javult a helyzet.

Már idén felrobbantaná az árakat az orosz gáz brüsszeli tilalma
A szakértő arra figyelmeztet: néhány hónapon belül spekulációs hullámokat vetne a lépés.

Több mint ezer termékkel bővül az árréscsökkentett termékek köre – itt a lista!
Az élelmiszerek után most a háztartási vegyiárukon a sor.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Orbán Viktor: Ukrajna pénzt és fegyvert, az európai adófizetők pedig a számlát kapnak Brüsszeltől

Pápaválasztás 2025: ez várható csütörtökön

Megsúgta az univerzum, ez a 3 csillagjegy már az első randin szerelembe esik

Erdő Péter üzenete Rómából + videó

Gyomorforgató fordulat Maddie McCann ügyében: megtalálták Christian Brueckner merevlemezét

Hatalmas bukás Magyar Péter rendszerváltó tagsága

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető

Újabb szerződéshosszabbítást jelentett be a Paks, 20. idényére készül Böde Dániel – hivatalos

Pápaválasztás 2025: ma eldőlhet minden, mutatjuk miért

Felszállt a füst, döntöttek a bíborosok a Vatikánban

Marciniak nevetségesnek tartja a Barcelonát, a játékvezető a VAR-t hibáztatja

Mourinho megdicsőülése óta nem volt olyan BL-döntő, mint ami most következik
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A ragadós száj- és körömfájás nem érinti a belföldi sertésállományt
„Micsoda malacunk van!”: jön a sertéshús-népszerűsítő kampány.

Horvátország feloldja a száj- és körömfájás miatt bevezetett intézkedések egy részét
A minisztérium azzal indokolta az enyhítéseket, hogy Magyarországon és Szlovákiában javult a helyzet.

Már idén felrobbantaná az árakat az orosz gáz brüsszeli tilalma
A szakértő arra figyelmeztet: néhány hónapon belül spekulációs hullámokat vetne a lépés.

Több mint ezer termékkel bővül az árréscsökkentett termékek köre – itt a lista!
Az élelmiszerek után most a háztartási vegyiárukon a sor.