A világméretű koronavírus okozta járványhelyzet miatt a Mol az éves rendes közgyűlése helyett rendhagyó közgyűlést tartott. A vállalatcsoport igazgatósága jóváhagyta az osztalékra vonatkozó javaslatot, amely szerint a helyzet normalizálódásáig a Mol visszatartja a 2019-ben keletkezett adózás utáni teljes nyereséget, hogy majd esetleges osztalékként – részben vagy egészben – később fizesse ki, ha a részvényesek úgy döntenek.
A Mol-csoport működési területén, a közép-kelet-európai országokban, a kormányok Covid-19 kapcsán bevezetett vészhelyzeti korlátozó intézkedései a gazdaság jelentős lelassulását eredményezték. A koronavírus-járvány időtartamával és hatásával kapcsolatos bizonytalanság, a külső környezet rendkívüli volatilitása és a piaci igények kiszámíthatatlansága miatt a Mol-csoport elsődleges feladata az üzleti folytonosság fenntartása és a készpénz megőrzés – áll a társaság közleményében.
Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató elmondta, hogy ugyan 2019 pénzügyileg erős év volt a társaságnál, azonban a közelmúltban, a járvány árnyékában a körülmények gyorsan és drámaian megváltoztak. – Vállalatunk mostanáig biztonságosan, minden zavar nélkül működött. Mindazonáltal számos intézkedést vezettünk be, hogy minimalizáljuk a vállalatcsoportot érintő gazdasági és koronavírus-válságok hatásait – tette hozzá.
Az igazgatóság jóváhagyta a 2019-es pénzügyi jelentést és konszolidált pénzügyi beszámolót. E szerint a Mol-csoport 2019-ben 2,44 milliárd dollár (708,9 milliárd forint) kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményt (EBITDA) termelt, ami meghaladta az éves célkitűzést.