Manapság a koronavírus-járvány miatt egyes ágazatok vállalkozói extra nehéz helyzetbe jutottak és juthatnak még a következő hetekben, hónapokban. Fokozottan sújtja a járvány miatti válság azokat a cégeket, amelyek tevékenysége időlegesen minimálisra csökkent. Ezek többek között a turizmus, a vendéglátás, a szórakoztatóipar területén működnek. És bár a kormány gyors intézkedései nagy segítséget jelentenek ezeknek a cégeknek, számukra az újrakezdéshez is támogatásra lesz szükség.
A kényszerűen meghosszabbodott fizetési határidő nagy terhet jelent a beszállítóknak, hiszen saját beszerzéseik, bér- és egyéb költségeik fizetésére rövid időn belül pénzre van szükség. A faktoring az ilyen kkv-k számára jelenthet azonnali segítséget.
Csáki Ferenc úgy ítéli meg, az utóbbi hetekben fokozódott a mozgolódás a kereskedelmi faktoring piacán. A járvány időszaka jelentős katalizátora lehet az ilyen típusú pénzügyi megoldások igénybevételének, nem volt ez másként a 2008–2010-es válságban sem. A szakmai szövetség elnöke szerint a kkv-knak – számolva a következő hetek, hónapok bizonytalanságaival is – érdemes kalkulálniuk a faktoring igénybevételével. Hiszen egy bizonytalanná és pénzhiányossá váló piaci helyzetben a faktor által a vevőkről adott információk és a faktoringszolgáltatáson keresztüli biztonság és finanszírozás a túlélést jelentheti.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!