Egyoldalúan rendelhet el kétéves munkaidőkeretet a munkáltató a járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet ideje alatt, a munkavállalói képviseletekkel kötött kollektív szerződések pedig a veszélyhelyzet megszűnéséig hatályon kívül kerülnek.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a kormány döntését a rugalmasabb munkaszervezéssel indokolta, amely segít a munkahelyek megtartásában. A vállalatok hosszabb időtartamot vehetnek alapul a munkaidő beosztására, amely hozzájárul ahhoz is, hogy ne csökkenjen a munkavállalók bére.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke megkeresésünkre elmondta, egyetért azokkal az intézkedésekkel, amelyek a munkahelyek megtartását, a munkavállalók jövedelmének garantálását segíthetik. Az elnök ugyanakkor kifogásolta, hogy habár többször egyeztettek a rendelet megjelenése előtt a kormányzattal, a munkaidőkeretre vonatkozó módosításról nem esett szó.
– Az állások és a bérek megtartásához hozzájárulhat az intézkedés, a járvány utáni időszakban ugyanakkor a kétéves időtartamon belül le kell dolgozniuk a munkavállalóknak a jelenlegi időszakot, amikor nincs munka. Így az alkalmazott megkapja alapbérét annak ellenére is, hogy nem végez munkát, mert a vállalkozás nem tud termelni a járványhelyzet miatt. A második évben viszont hosszabb munkanapok várhatnak a dolgozókra, ugyanakkor a Munka Törvénykönyvében meghatározott napi, illetve heti munkaidő- és pihenőnap szabályoktól nem lehet eltérni.

Fotó: Mirkó István
Palkovics Imre ugyanakkor megjegyezte: a munkavállalók kizsigerelésétől tartó Vasas Szakszervezetek elsőként járult hozzá egy pécsi cégnél tavaly év végén hároméves munkaidőkeret bevezetéséhez. A járvány előtt meghozott döntést akkor a Vasas is a munkahelyek megtartásával indokolta. – Ugyanez a képviselet 2018 végén még rabszolgatörvényt kiáltva támogatta a radikális utcai megmozdulásokat, most pedig újfent rabszolgatörvényt emleget a kétéves keret lehetőségénél, holott ők egyeztek bele a hároméves keretbe elsőként. A túlórák kifizetésének idejét emlegetni pedig nem reális egy olyan időszakban, amikor gyakorlatilag termelés sem végezhető a legtöbb szereplőnél – tette hozzá Palkovics Imre.