Nem marad el az összefogás

A NAK és a Magosz ebben az évben is számít a magyar gazdatársadalom jótékony adományaira.

Magyar Nemzet
2020. 04. 25. 11:36
Tavaly mintegy 800 tonnányi búza gyűlt össze Fotó: NAK/Lévai Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gazdák adományait a koronavírus sem állíthatja meg, így az idén is elindul a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által elindított kezdeményezés célja, hogy összefogja a Kárpát-medencei gazdálkodókat, és közösen nyújtsanak segítséget a rászorulóknak. – Elkötelezettek vagyunk abban, hogy a határon túli magyarság hitét, kitartását az adományozáson túl a gazdasági és szakmai együttműködések területén is kamatoztassuk – fogalmaztak közleményükben a szervezők. A Kárpát-medencei gazdák összefogásának az idén külön aktualitást ad, hogy a 2020-as évet az Országgyűlés a nemzeti összetartozás évének nyilvánította.

Tavaly mintegy 800 tonnányi búza gyűlt össze
Fotó: NAK/Lévai Zsolt

A program évente több tízezer gyermek ellátásához járul hozzá, emellett számos kárpátaljai gazdának vetőmag­adománnyal is segítenek. A szervezők szerint a tavalyi esztendő minden eddiginél sikeresebb volt a program életében: több mint 5700 magyarországi és határon túli gazda vett részt az adományozásban. Az ebből készült lisztet kapták meg a hazai és határon túli gyermekek, illetve a rászorulók. A jótékonysági kezdeményezés sikerét jól jelzi, hogy míg 2013-ban, vagyis az indulás évében összesen tíz tonna gabonát ajánlottak fel a gazdák, tavaly már meghaladta a 800 tonnát az adományozott mennyiség. – Megszólítottuk a nagyvilág magyarságát, üzenetünk és jelképes lisztadományunk a tengerentúlra is eljutott – hívták fel a figyelmet.

A NAK és a Magosz ebben az évben is számít a magyar gazdatársadalom jótékony adományaira. A koronavírus okozta helyzetben a búzafelajánlás mellett ugyanakkor a Magyarok Kenyere Alapítványhoz érkező pénzadományokra és a mezőgazdaságon kívüli személyek támogatására is számítanak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.