Alapvető, hosszútávú gazdasági és társadalmi változásokkal számol a legtöbb nemzetközi szervezet és az elemzők döntő része a koronavírus világjárvány miatt. A világ 36 államát tömörítő OECD friss jelentése – hasonlóan más nemzetközi szervezetekhez – a digitalizáció, automatizáció jelentős felgyorsulását, a helyi közösségek, helyi vállalatok szerepének erősödését, a rövidebb értékláncokat, összességében a globalizáció lassulását vetítik előre.
Digitalizáció: veszély és lehetőség egyben
A nemzetállamok, helyi gazdasági szereplők jelentőségének erősödése, egyben a globalizáció lassulása, és a mindennapokban az emberek közötti távolságtartás elsődlegessége lehet hosszú távon a következménye a koronavírus világjárványnak az OECD legújabb jelentése szerint. A nemzetközi szervezetek a digitalizáció gyorsulásával számolnak, amely az alacsony képzettségűekre nézve veszélyt és lehetőséget is hordoz.
Tabut dönt a digitalizáció
A digitalizáció felgyorsulása már érezhető, a távmunka, távoktatás bevezetése szinte egyik napról a másikra ment végbe a legtöbb járvánnyal sújtott tagállamban. A gazdasági szereplők a karanténintézkedések, a munkavállalók korlátozása miatt kialakuló munkaerőhiányt, illetve a bérköltségek megtakarítását gyorsított automatizációval kezelhetik világszerte. Ennek előnye, hogy a fejlett, elsősorban fővárosi régiókban elérhető, magasabb jövedelmeket kínáló munkahelyek a vidéki, alacsonyabb jövedelmű térségek munkavállalóinak is elérhetővé válnak a távmunkának köszönhetően. A távoktatás terjedése pedig a magasabb képzettséget teheti lehetővé a szegényebb régiókban. A gyors digitalizáció hátránya ugyanakkor, hogy az alacsonyan képzett, így a szegénységnek jobban kitett munkavállalók által betöltött pozíciókat váltják ki a gépek, új technológiák. A szociális gazdaság szerepe felerősödik, összességében a nemzetállami szint a legalkalmasabb az állampolgárok védelmére az OECD megállapítása szerint.
Nemzetek a globalizáció felett
A nemzetközi szervezetek egyetértenek abban is, hogy a globalizáció lassulását hozza a járvány. A koronavírus megjelenésére a legtöbb ország a határok lezárásával, a szabad mozgást korlátozó intézkedések elrendelésével reagált. Ugyanakkor a védekezés rámutatott, hogy sok ország nem önellátó olyan eszközökből, amelyek a közvetlen járványügyi védekezést szolgálják, például alapvető egészségügyi felszerelésekből. Az OECD előrejelzése szerint felértékelődnek a helyi közösségek, a helyi vállalkozások, emellett rövidebb ellátási láncok jelenhetnek meg, a nemzetközi kiszolgáltatottság csökkentése miatt. A határok lezárása várhatóan tartósan fennmarad, vagy csak korlátozott mozgásra lesz lehetőség, amely a vendégmunkások korlátozása miatt sok országban jelentős hatással lehet a munkaerőpiacra és az ellátási láncokra. Ugyanakkor az állampolgárok bizalmatlansága is felerősödött a járványhelyzet kialakulásával együtt, így a nemzetközi turizmus-, vagy a bevándorlás hosszú távon jelentősen korlátozódhat.
A távolságtartás költözik be a mindennapokba
A koronavírus okozta világjárvány miatt korábban nem tapasztalt hangsúlyt fektetnek a döntéshozók annak lehetőségére, hogy akár a jelenlegi, akár újabb járványokra kell berendezkednie a társadalmaknak. Emiatt az állampolgárok fizikális távolságtartása korábban nem tapasztalt súllyal bírhat a jövőben. Emiatt a várostervezési, településrendezési tervek, döntések is megváltozhatnak, de a sport- és kulturális életnek is új megoldásokat kell kitalálnia annak érdekében, hogy garantálható legyen a jellemzően másfél-kétméteres távolság az emberek között. A sportban és a kulturális életben is előtérbe kerülhetnek a digitális megoldások. A beruházásokon belül pedig felértékelődhet a környezetkímélő, fenntarthatóságot szem előtt tartó projektek.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÚj kutatás-fejlesztési projektet jelentett be az Evosoft
Szijjártó Péter: Célunk, hogy mielőbb Magyarországé legyen Európa egyik leginnovatívabb gazdasága.
Még mindig véd a rezsicsökkentés
A magyar háztartások fizetik a legkevesebbet az energiáért az uniós tagállamok sorában.
Szerdától megint olcsóbb lesz az üzemanyag
Három hét alatt a benzin átlagára 26 forinttal, a dízelé pedig 35 forinttal esett literenként.
Már van némi eredménye a gazdatüntetéseknek
Szakmai szervezetek szerint ennél jóval nagyobb változásokra van szükség az uniós agrárpolitikában.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Már Magyar Pétert támogatja az egyik leggátlástalanabb, legerőszakosabb Soros-szervezet
Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó
Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek
A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit
Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba
Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó
Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról
Íme a legjobb kefires-burgonyás lángostészta receptje: háromféle feltéttel is kínálhatjuk
Két kiállítás és KO, a Honvéd nagy pofont kapott a Vasastól
Luxusautóval versenyeztek, ezért halt meg az MMA-bajnok a szalántai balesetben
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
A háborúról is hazudik Magyar Péter
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezÚj kutatás-fejlesztési projektet jelentett be az Evosoft
Szijjártó Péter: Célunk, hogy mielőbb Magyarországé legyen Európa egyik leginnovatívabb gazdasága.
Még mindig véd a rezsicsökkentés
A magyar háztartások fizetik a legkevesebbet az energiáért az uniós tagállamok sorában.
Szerdától megint olcsóbb lesz az üzemanyag
Három hét alatt a benzin átlagára 26 forinttal, a dízelé pedig 35 forinttal esett literenként.
Már van némi eredménye a gazdatüntetéseknek
Szakmai szervezetek szerint ennél jóval nagyobb változásokra van szükség az uniós agrárpolitikában.