Megtörte a beruházások emelkedését a veszélyhelyzet

Valamelyest mérséklődött az idei első negyedévben a beruházások volumene a koronavírus-járvány hatására. Azonban jelentősen nőtt a tárgyieszközök felhalmozása néhány területen – többek között az egészségügyben és az infokommunikációban –, a nemzetgazdaság egészére jellemző mérséklődés ellenére.

Magyar Nemzet
2020. 05. 28. 11:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államháztartás egyes területei jelentős szerepet játszottak a beruházások nemzetgazdasági szintű teljesítménycsökkenésében. A hatodik legnagyobb súlyú területen, a közigazgatás, védelem és kötelező társadalombiztosításban – elsősorban a központi közigazgatási szervek mérsékeltebb beszerzései révén – harminc százalékkal esett vissza a volumen. A hetedik legnagyobb súlyú művészet, szórakoztatás, szabadidő területén – a folyamatban lévő, sporttal és a kultúrával kapcsolatos projektek kisebb ráfordításai nyomán – 23 százalékkal csökkentek a beruházások. Az oktatás területén 8,5 százalékkal, a víz- és hulladékgazdálkodásban 2,4 százalékkal csökkentek a beruházások.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.