– Örvendetes az enyhítésről szóló bejelentés, úgy tűnik, hogy a lakosság erre várt. Már megélénkültek a foglalások a szálláshelyekre, az országban valamennyi turisztikai régióban érezhető az erősödő érdeklődés – mondta a Magyar Nemzetnek csütörtök este Flesch Tamás. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint a korábbi várakozásokhoz képest pozitív csalódás lehet az idei év, például szerinte júliusra és augusztusra, a klasszikus főszezonra hamar megtelnek a nyaralóhelyek, mivel erős a belföldi utazóhelyek iránti érdeklődés. – Mindenkit arra biztatunk, hogy bátran foglaljanak szállást az elkövetkező időszakra a hazai szálláshelyeken. Mostanra felelősen felkészültek a szolgáltatók a biztonságos és rugalmas feltételekre, egyre több utazásra nyílik lehetőség. Már most is nyitva van a piaci szereplők többsége, minden vidéki településen van már olyan szálláshely, ahová be lehet jelentkezni – mondta Flesch Tamás.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön újabb vidéki enyhítéseket jelentett be . Gulyás Gergely Pest megye korlátozások alóli feloldásán kívül arról is beszélt az online sajtótájékoztatón, hogy a kerthelyiségeken, teraszokon túl a megyékben immár a vendéglátóhelyek belső zárt részében (különösen étteremben, kávézóban, cukrászdában, büfében, presszóban) is megengedett lesz a tartózkodás a vendégeknek. Ez valamennyi vendéglátóhely számára megadja a lehetőséget újra a teljes körű üzemelésre, ám a fontos szabály, hogy az ott dolgozók kötelesek maszkot viselni, és a kormány arra kéri a betérő vendégeket is, hogy viseljenek maszkot, illetve tartsák be a védőtávolságot. A miniszter azt is közölte, hogy hétfőtől megnyitnak a szabad területen lévő vidéki játszóterek, parkok, illetve, hogy a nyáron meg lehet tartani a gyermektáborokat, legalábbis amelyek nem ottalvósak, azokról később lesz döntés. – A szállodák és a panziók a megyékben fogadhatnak vendégeket – tette hozzá Gulyás Gergely, megjegyezve, hogy rendelet jelenik meg a védőtávolság betartásáról.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!