Megnyílik péntek délelőtt Balatonföldvár nyugati kapujánál a térség egyik legvonzóbb kulturális és turisztikai létesítménye, a Hajózástörténeti Látogatóközpont és Kilátó.
A Balaton vízszintjétől számított 70 méter magas, háromszintes, akadálymentesített, liftes épületben egyedülállóan gazdag, interaktív hajózástörténeti bemutató, a legfelső szinten pedig teraszos kávézó várja a látogatókat. A 40 férőhelyes moziterem a járvány miatt egyelőre zárva van, és arra is számítani kell a látogatóknak, hogy a kilátó helyiségeiben szájmaszk viselése, illetve a belépéskor kézfertőtlenítés kötelező, továbbá hogy a liftben egy időben csak két személy tartózkodhat.

Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre
A hajó alakú épület legfelső szintjéről csodálatos panoráma nyílik a tó északi partjára és a Balaton-felvidékre, keleti irányban Balatonakarattyáig, nyugatiban Keszthelyig gyönyörködhetünk a magyar tenger és partvidéke szépségeiben.
A látogatóközpont hétfő kivételéve naponta 10-től 19 óráig várja az érdeklődőket, a csoportos látogatáshoz az [email protected] címen előzetes bejelentés szükséges. A múlt évben 40 ezer látogatója volt a Hajózástörténi Látogatóközpont és Kilátónak, a Balatonföldváron nyaralók és az üdülőhelyen gépkocsival, kirándulóbusszal átutazók többsége szívesen tölt el egy-két órát a földvári magas part legkiemelkedőbb pontján álló, parkosított környezetű létesítményben.