Sötétben látó mikroszkóp, új idegsejt
Nem kell többé mikroszkópok objektívéhez cserélgetniük a rekeszlapokat a kutatóknak, ha Nagy Nimród találmányát használják. A debreceni Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium tanulója 3D-nyomtatással, műanyagból készített univerzális sötétlátóteres szűrőt, amely úgy működik, mint egy fordított fényrekesz. A második díj mellett a Valor Hungariae Zrt. legfiatalabb díjazott pályázónak járó Junior ösztöndíját is elnyerte.
Szintén második díjban részesült Hargitai Sára matematikai dolgozatával, amely a Középpontban az elfeledett közép címet kapta. A Gödöllői Református Líceum Gimnázium diákjának az volt a célja a munkájával, hogy népszerűsítse a középiskolai szinten elfeledett, de sok érdekességet magában hordozó és tudománytörténeti szempontból is jelentős kontraharmonikus közepet.
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. által felajánlott második díjban Sebők Hunor részesült, aki pályázatában egy újonnan felfedezett idegsejttípust mutatott be, melynek jelentős szerepe lehet a memória működésének szabályozásában és betegségek gyógyításában. A tanulás, a memória és a hangulati élet szabályozásában az agy hippocampus régiója alapvető jelentőségű, a budapesti Piarista Gimnázium tanulója a kutatásában új, a hippocampust szabályozó sejteket keresett, illetve a hippocampust szabályozó sejtek által adott beidegzést vizsgált.
Csontpótlás és térgeometria
Négy harmadik díjazottat is hirdettek. Kreinicker Gábor PosTracker nevű eszköze a járásproblémák diagnosztikáját jelentősen lerövidíthetné, ugyanis a felhelyezése csupán pár perc, és a járáshibákat nyolcvan százalék pontossággal képes meghatározni. Halmos Zita és Viczián Anna egy csontimplantátumot hoztak létre. Ezt tojáshéjból készített szuszpenzióval vontak be, amely, mivel nem szintetikus, jobb és gyorsabb csontosodást eredményez. Kántor Kristóf egy fejen hordható eszközt fejlesztett, amely segítségével a vakok és gyengén látók valós idejű visszajelzést kapnak arról, hogy milyen objektumok vannak az eszköz látóterében. Rendes Botond és Kis-Bogdán Kolos egyedülálló térgeometria oktatórendszert fejlesztett, a virtuális valóságban alkalmazható megoldással a felhasználó bekerülhet a különböző térgeometriai problémák világába és interakcióba is léphet azokkal.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!