Tények támasztják alá, hogy Magyarország az európai tudásintenzív gyártás élvonalában van
Nem igaz, hogy hazánk csupán összeszerelő üzem lenne.
Nem igaz, hogy hazánk csupán összeszerelő üzem lenne.
Az ágazat piacvezetői közé tartozó, barcelonai székhelyű Werfen felvásárolta a medtechnológiai ipar ígéretes magyar startupját, az Omixont.
181 milliárd forintra pályázhatnak az innovációra nyitott magyar kkv-k.
Az idén sosem látott mértékű kormányzati támogatás, összesen 182 milliárd forint érhető el a kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatokon.
Magyarországon az 5G-re épülő innovációs feladatok középpontjában jelenleg az ipari-technológiai pilot programok állnak – mondta Solymár Károly Balázs.
A kutató-fejlesztői szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartása elengedhetetlen, a programban január 4-től ismét elérhető a támogatás.
Pakucs János: az oktatás, a diákok érdeklődése és az innovációs szféra is jelentős fejlődésen ment át harminc év alatt.
A 29. Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyen tizenéves feltalálok műveit díjazták.
Már látható néhány, a járvány utáni időben a gazdaságot nagy eséllyel meghatározó trend.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Betlehem Dávid második, Fábián Bettina pedig harmadik lett a nyíltvízi úszásban 3 km-en a világbajnokságon.
Jókai Mór gazdag életműve szerencsére nem szorul bemutatásra, ám mégsem olyan biztos, hogy valóban ismerjük is őt.
Az ország elsőszámú vezetője nem utazott el az ötkarikás játékokra, amelyet 45 évvel ezelőtt nyitottak meg.
A hatóságok tapasztalatai helyenként szervezetlenségről, másutt fokozódó aktivitásról árulkodnak.
A főváros és az agglomeráció egyes települései számítanak a legnépszerűbb célpontoknak.
A Fidesz európai parlamenti képviselője lapunknak úgy fogalmazott, hogy a felháborodás messze túlmutat a Patrióták Európáért frakción.
Kiderült az igazság.
Kiderült az igazság.
Az ország elsőszámú vezetője nem utazott el az ötkarikás játékokra, amelyet 45 évvel ezelőtt nyitottak meg.
A hatóságok tapasztalatai helyenként szervezetlenségről, másutt fokozódó aktivitásról árulkodnak.
A főváros és az agglomeráció egyes települései számítanak a legnépszerűbb célpontoknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.