
Fotó: Katona Vanda/Magyar Nemzet
A színvonal emelkedéséhez szükség van az iskolákban, illetve a tanároktól elérhető tudás, készségfejlesztés megváltozásához is. A feladatok begyakorlását igénylő tanulmányi versenyekhez képest itt egészen már típusú felkészülés szükséges. A tanári kar változása
lassan következik be a folyamatos nyugdíjazásokkal és a most pályára lépőkkel, de egyértelműen látszik Pakucs János szerint, hogy a hagyományos oktatási gondolkodást folyamatosan újfajta szemlélet váltja fel.
Gyarapodnak a szakkörök, tudományos klubok
– Egyre több helyen látunk kreatív, innovatív szakköröket, tudományos fejlesztő klubokat, amelyeken nem a hagyományos tantárgyak oktatásával foglalkoznak, hanem a gyerekeket sok esetben önálló gondolkodásra késztetik. Azt szeretnénk, hogy ez a fajta rendszer még
szélesebb körben működjön, ezért ebben az évben azokat az iskolákat, amelyek működtetnek ilyen kreatív szakmai klubokat, egymillió forintos többlettámogatásban részesítjük. Azon tanároknak, akik több gyereket tudnak motiválni és ráhangolni erre a gondolkodásmódra, 600-800 ezer forintos ösztöndíjat szeretnénk juttatni a verseny keretében – beszélt az anyagi támogatásról az elnök.

Fotó: Csabai István/Új Néplap
Hozzátette: természetesen a hagyományos iskolai feladatokat is meg kell tudni oldani, az újítás ezt nem helyettesíti. Ám fontos ösztönözni, hogy a diákokban kialakuljon a kutatás-fejlesztés iránti igény, hogy bejárjanak egyetemi kutatóintézetekbe, kísérleti munkákat végezzenek, hozzanak létre kísérleti eszközöket, modelleket.
Tehetséggondozás a felnőttkorig
A nyertes pályázatok és pályázók nyomon követéséről Pakucs János elmondta, hogy van olyan fejlesztés, ami idővel piacra került, ám a szövetség szempontja szerint lényegesebb az, hogy a legjobb tíz-tizenkét fiatalt 12 hónapon keresztül ösztöndíjban részesítik azért,
hogy folytassák a munkát. – Kapunk tőlük rendszeresen beszámolókat, továbbá jelentős többletpontszámhoz jutnak a felvételik során, így biztosítani tudjuk, hogy mindegyikük egyetemen folytathassa a tanulmányait. Ott rögtön az első évben bekapcsolódnak az Országos Tudományos Diákköri Konferenciába és a pályázati rendszerbe, amin keresztül tovább fejleszthetik a tudásukat. A felméréseink és tapasztalatunk szerint
azok a fiatalok, akik pályáztak, mind egyetemre mentek. A legjobb 20-25 pedig mind mesterszakon folytatja, akiknek több mint fele doktori képzésre kerül, de a többiek is kutató-fejlesztő pályán helyezkednek el.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!