
Fotó: Katona Vanda
Felidézte, hogy az elektromos gépjárművek beszerzését támogató pályázatra a keretemeléssel együtt 1,8 milliárd forintot fordított a kormány az idén. Pozitív vonzatként sikerült a támogatással versenyt generálni a gyártók és az értékesítők körében.
Körülbelül kétezer új, elektromos meghajtású jármű kerül a magyar utakra, a programot pedig folytatni kívánja a kormány a következő években.
Magyarországon a zöld rendszámos autók száma lényegében megduplázódott tavaly január és idén június között, ma már húszezer ilyen fut az utakon. Ezen belül a tisztán elektromos gépjárművek száma is hasonló dinamikával nőtt.
Zöldbuszok a tisztább levegőért
A városi közösségi közlekedés fejlesztésére szeptember elején indított Zöldbusz programban tíz év alatt 36 milliárd forintot szán a kormány a környezetkímélő járművek beszerzésének támogatására. A program részeként néhány hete Debrecenben állt szolgálatba az első busz, a következő demonstrációs állomás Békéscsaba,
október közepén pedig meghirdetik a nagyobb, 2020–2021-re vonatkozó támogatási szerződést.
A cél az, hogy 2022-től újonnan csak elektromos buszt lehessen üzembe helyezni a 25 ezer főt meghaladó lélekszámú nagyobb településeken.
Nincsenek korlátok?
Ma már nyugodtan el lehet indulni az országban elektromos autóval bármerre, mert biztosan lesz töltő a közelünkben, nemigen áll fenn annak a veszélye, hogy lemerül az akku – vélte az ABB elektronikai üzletágának értékesítési vezetője. Sárvári Tamás szerint a napi átlagos ötven kilométer megtételéhez szinte bármikor rendelkezésre állhat elég áram az autókban, nagyobb táv megtételekor pedig egyébként is jól esik néha kinyújtózni, tíz perc alatt pedig 200-300 kilométerre elég áram könnyedén bekerülhet a járműbe. Erre reflektál az a nemzetközi felmérés – Magyarország, Dánia, Hollandia, Németország és Norvégia részvételével – is, amelyből kiderült, az autósok jellemzően heti 150 kilométernél többet nem tesznek meg – ezt a Magyar Elektromobilitás Szövetség elnöke ismertette. Pethő József szerint továbbra is elsődleges szempont az autóvásárlásnál a beszerzési ár és az, hogy mennyibe kerül a fenntartása. A jövő trendjeiről szólva Sárvári Tamás megemlítette, hogy várható a vezeték nélküli töltés elterjedése, a hálózati menedzsment további fejlődése, illetve a robotizált töltés is. Ez utóbbi szolgáltatást például repülőterek parkolóiban vezethetik be, ahol megrendelésre, a járműhöz gurulva tölti fel az autót a robot, így nincs szükség fixen telepített oszlopokra.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!