időjárás 5°C Vendel 2021. October 20.
logo
A Béres Gyógyszergyár 6,7 milliárd forintért épített új üzemet Szolnokon

Varga Mihály: Az erős magyar gyógyszeripar nemzetgazdasági érdek

Jámbor Gyula
2021.10.12. 13:59 2021.10.12. 17:08
Varga Mihály: Az erős magyar gyógyszeripar nemzetgazdasági érdek

Az erős magyar gyógyszeripar nemzetgazdasági érdek, teljesítményére válsághelyzetben és a gazdaság újraindításakor is számíthat az ország – jelentette ki Varga Mihály a Béres Gyógyszergyár Zrt. új üzemének átadóján, Szolnokon. A pénzügyminiszter a tárca lapunknak eljuttatott közleményében kiemelte, hogy a vállalat 6,7 milliárd forint értékű beruházását a kormány 3 milliárd forint költségvetési forrással segítette.

A legkorszerűbb eszközökkel dolgoznak majd az új üzemben Fotó: Magyar Nemzet/Katona Vanda

Magyarország számos gazdaságpolitikai döntéséről mára bebizonyosodott, hogy a baloldali és nemzetközi támadások ellenére helyes irányba tett lépés volt – hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta, jó példa erre az adócsökkentő és a nemzeti érdekeket előtérbe helyező politika, amelynek legutóbbi eredménye, hogy sikerült megvédeni az alacsony magyar társasági adót a globális adóemelési törekvésektől. A tárcavezető rámutatott: 

a nemzetközi válsághelyzetben még fontosabbá vált, hogy támaszkodhassunk a határainkon belül megtermelt eszközökre, gyógyszerekre. 

Éppen ezért a kormány válságkezelése és a gazdaság újraindítása is a hazai vállalatok megerősítésén, a munkahelyek megőrzésén, a beruházásösztönzésen és a családok megvédésén alapult. Varga Mihály a magyar gazdaság 17,9 százalékos növekedését a vállalkozások, a munkavállalók és a kormány közös sikerének nevezte. A miniszter szerint az idei gazdasági növekedés mértéke meghaladja a 7 százalékot, és jövőre is 5 százalék felett lehet. A foglalkoztatottság szintje a rendszerváltás óta nem állt olyan magas szinten, mint ma, 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon, 1 millióval többen, mint 2010-ben – tájékoztatott a pénzügyminiszter kiemelve, hogy a 27 százalék feletti magyar beruházási ráta szintén az unió élmezőnyében szerepel. 

Varga Mihály a Béres Gyógyszergyár beruházásáról szólva elmondta: a fejlesztésnek köszönhetően a cég vezértermékét, 

a Béres Cseppet robottechnológia segítségével gyártják ezentúl, 

újabb termelő- és laboratóriumi eszközöket vásároltak és bővítették raktár-kapacitásukat is. A vállalat 2015 óta 12 milliárd forintnyi beruházást valósított meg szolnoki telephelyén, összesen félezer magyar embernek munkát adva.

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Férfivélemény: Ha szeretitek és kiegészítitek egymást, akkor kit érdekel a korkülönbség?

she.life.hu

Vezércikk: Gyakorlatilag két Cipollával állunk szemben

hirtv.hu

Melyek a legjobb koleszterincsökkentő élelmiszerek?

gyogyzona.hu

Bajban lehetnek a dízelesek

vg.hu

Bűntársai pénzelhetik Fekete Dávidot a börtönben

origo.hu

Halottasházakká alakultak a román kórházak

vg.hu

A legmagasabb ligába jutott a hazai exportfinanszírozás

vg.hu

Halottasházakká alakultak a román kórházak

vg.hu

Az M4-esen autózott, aztán a belső sávban meglátta, ami ott se lehetett volna - videó

origo.hu

Vezércikk: Gyakorlatilag két Cipollával állunk szemben

hirtv.hu

Mateusz Morawiecki az EP-ben: Fejezzék be Lengyelország fenyegetését!

magyarnemzet.hu

Az M4-esen autózott, aztán a belső sávban meglátta, ami ott se lehetett volna - videó

origo.hu

Mateusz Morawiecki az EP-ben: Fejezzék be Lengyelország fenyegetését!

magyarnemzet.hu

Itt vannak a Budapest Airport visszavásárlásának részletei

vg.hu

Frappáns választ adhat Varsó az uniós bírálatokra

magyarnemzet.hu

Férfivélemény: Ha szeretitek és kiegészítitek egymást, akkor kit érdekel a korkülönbség?

she.life.hu

A legmagasabb ligába jutott a hazai exportfinanszírozás

vg.hu

Bencsik András: Az emberek érzik, hogy farkas jár a kertek alatt