Kétmilliós támogatás segítheti a szakképzett fiatalok elhelyezkedését

Mostantól érhető el a új bértámogatás a szakképzettséggel rendelkező, harminc év alatti álláskeresők számára, közölte az innovációs minisztérium államtitkára.

2021. 11. 02. 9:42
null
Tihany megtelik hétvégenként, de hétköznap még sok az üresjárat Fotó: Veszprém Megyei Napló/Pesthy Márton
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mától elérhető új bértámogatás a szakképzettséggel rendelkező, harminc év alatti álláskeresők foglalkoztatására ösztönöz. Az első kilencven napban a frissen felvettek munkatapasztalat-szerzésének költségeit fedezi a program, ezután 

igényelhető fél éven át a havi 100 ezer forintos Vállalkozások munkaerő támogatása is.

Egy szakképzett fiatal munkába állását összesen több mint 1,9 millió forintnyi munkáltatói kiadás átvállalásával könnyítheti meg a kormány – hívta fel a figyelmet Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. 

Energiafűz-ültetvény. Esélyt adnak a fiatal szakembereknek Fotó: MTI/Bugány János

A cégeknek a támogatás fejében először azt kell vállalniuk, hogy teljes, vagy legalább napi négyórás részmunkaidőben foglalkoztatják a 2011 óta iskolarendszerben vagy felnőttképzésben szakképesítést, vagy felsőfokú végzettséget szerzett fiatalokat. A teljes állomány figyelembe vételével tíz munkavállalóig egyszerre legfeljebb két álláskereső, tíz fő felett az összes létszám maximum harminc százaléka után fizethető ki az összesen kilencven napig folyósítható munkatapasztalat-szerzési támogatás. Mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és a szociális hozzájárulási adó száz százaléka, de 

teljes munkaidő esetén havonta legfeljebb a garantált bérminimum kétszerese, azaz 438 ezer forint.

A munkáltató ezt követően igényelheti az álláskereső után 6 hónapon át járó Vállalkozások munkaerő támogatását azzal a feltétellel, hogy a munkabért a korábbi időszakhoz képest nem csökkenti. A támogatási kérelmeket november elejétől lehet benyújtani a foglalkoztatni kívánt személy lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes, állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalhoz. A részletes információk a Munka.hu foglalkoztatási portálon olvashatók. 

Bodó Sándor kifejtette, az új programelem arra bátorítja a munkaadókat, hogy esélyt adjanak a szakmai képzettséggel rendelkező fiataloknak. Ha tehetségüket, felkészültségüket, szorgalmukat meggyőzően bizonyítják, a támogatott időszaknál tartósabban is elnyerhetik a vállalkozás bizalmát. 

A regisztrált álláskeresők száma 250 ezer alá csökkent, a tavalyi januári szintnél is kedvezőbben alakul.

2021 elejéhez viszonyítva ötvenezerrel, a tavaly nyári foglalkoztatási mélyponthoz mérve 130 ezerrel vannak kevesebben. A Vállalkozások munkaerő támogatásával a befogadott kérelmek alapján több mint 26 ezer álláskereső elhelyezkedéséhez járul hozzá a kormány 14 milliárd forinttal, közel felük 25 év alatti.

 

Borítókép: Veszprém Megyei Napló/Pesthy Márton

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.