– Ha ez megtörténne, elképzelhető, hogy pont Király Júliát tennék meg az intézmény vezetőjének – hangsúlyozta. Boros Imre szerint Király Júlia azért szorgalmazza a magyar pénzintézetek gyors bevonását a bankunióba, mert „ő és a társai is gyűlölik azt, hogy a pénzügyi szektorban bármi nemzeti ellenőrzés alatt legyen”. Emlékeztetett: a balliberális erők korábban azon dolgoztak, hogy még az OTP is külföldi kézbe kerüljön; a bankért bejelentkezett Soros György is. Ezt nem volt egyszerű megakadályozni. – Ez a gyakorlat most sem változna, átvennék a jegybank irányítását, majd közölnék, hogy magas az infláció, a magyar gazdaság vérezne, és jönnének a megbízható embereik, ahogy láttuk a főváros elfoglalását is – magyarázta Boros Imre.
A közgazdász kiemelte: a magát baloldalnak nevező globalista tábornak rengeteg pénzre lesz szüksége, mert ki kell fizetni mindazokat, aki hosszú éveken keresztül támogatták őket. – Emiatt alakítanák át az adórendszert, és megsarcolnák az elmúlt években megerősödésnek indult középosztályt – ismertette.
– Ha Király Júlia tagja Márki-Zay Péter csapatának, az azt a félelmet erősíti, hogy egy kormányváltás után vége lenne az ország pénzügyi önrendelkezésének. Ha a jegybankot egy nemzetellenes brigád vezeti, akkor kihúzzák a talajt a hazai gazdaságpolitika önrendelkezése alól – tette hozzá a közgazdász.
Borítókép: Király Júlia 2012-ben a hétszázalékos mértékről még tovább emelte volna az alapkamatot (Fotó: MTI/Beliczay László)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!