A gazdasági kamara szerepe döntő volt a válságkezelésben

Hosszú távon is sikeres a kormány, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara együttműködése.

Magyar Nemzet
2022. 02. 19. 10:33
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 – A nemzetközi koronavírus-járvány okozta válság leküzdésében a kormány, a kamara és a piaci résztvevők együttműködése döntő jelentőségű volt, hiszen így gyorsabban sikerült meghozni a szükséges döntéseket – jelentette ki szombat délelőtt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) idei gazdasági évnyitóján a kamara elnöke. Parragh László hangsúlyozta: 

az állami beavatkozás egyes helyzetekben elkerülhetetlen, és ez sok csődöt is megelőzött.

A kamara részt vett a gazdaságvédelmi akciótervben, rendszeresen jelezték a kormánynak, hogy a vállalkozók milyen problémákról számoltak be, és a kamarai javaslatok sok esetben be is kerültek a programba.

Ilyenek voltak a hitelmoratórium és annak meghosszabbítása, a minimálbér és a garantált bérminimum emelése a gazdaság egyensúlyának figyelembevételével, továbbá a szociális hozzájárulási adó egyidejű csökkentésével, a helyi iparűzési adó felezése, a kiszállított készételek áfacsökkentése, ami lehetővé tette az ágazat túlélését.  

Az MKIK és a kormány hosszú évek óta köt új és újabb megállapodásokat, ezeket pedig mindig be is tartotta mind a két oldal. Parragh László szerint az együttműködés így hosszú távon sikeres.

Borítókép: Parragh László (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.