Veszélyben a hazai dohányipar

Az elmúlt években alaposan megfogyatkozott a hazai dohánytermesztők köre: míg 2004-ben közel ötezren foglalkoztak ezzel a tevékenységgel, ma alig hatszáz gazdálkodó szolgálja ki a feldolgozók igényeit. Holott a magyar dohánynak biztos piaca van Európában, a hazai üzemek a jelenleginél jóval nagyobb mennyiséget is hajlandók lennének felvásárolni. A termelőknek ugyanakkor nincs könnyű dolguk, a generációváltás mellett a munkaerőhiány és a rohamosan növekvő költségek is egyre súlyosabb problémát jelentenek az ágazatnak.

Ófehértó, 2014. szeptember 18. Mezőgazdasági munkások dobozokba rakják a szárítóból kivett dohányleveleket Ófehértó határában, a Gerebse tanyán, a Fejértó Szövetkezet területén 2014. szeptember 18-án. MTI Fotó: Balázs Attila Fotó: Balázs Attila

Komoly nehézségekkel kell szembenézniük a dohánytermesztéssel foglalkozó gazdálkodóknak. Bár a dohány egyes hátrányos helyzetű térségekben egyet jelent a biztos megélhetéssel és nagyban hozzájárul a vidéki életminőség javításához, a termelők egyre nehezebben találnak megfelelő munkaerőt, ráadásul a generációváltás is komoly fejtörést okoz az ágazat szereplőinek. Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Kenyeres Sándor, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége elnökének podcastbeszélgetéséből kiderült: a dohánytermesztéssel foglalkozó gazdák száma rohamosan fogy. 

Míg hazánk uniós csatlakozásakor még hozzávetőlegesen ötezren termesztettek dohányt az országban, ma alig hatszáz termelő látja el ezt a feladatot. – Kiöregedett az ágazat, a fiatalok nem a mezőgazdaságban és nem a dohánytermesztésben látják a jövőjüket. Ez azt jelenti, hogy megszűnt az a hagyományozódás, ami korábban jellemezte az ágazatot, ma már sajnos nem apáról fiára száll a dohánytermesztés mestersége 

– fogalmazott a szakember.

A dohányhoz ugyanis megfelelő szakmai tudás szükséges, ráadásul igencsak magas a beruházási igénye is, ezért is nehéz új belépőket találni a régiek helyére. Holott bőven lenne igény a magyar dohányra, az üzemek a jelenleginél jóval nagyobb mennyiséget is felvásárolnának a hazai termelőktől. 

– A magyar dohánynak biztos piaca van, mindkét felvásárló cég többet szeretne termeltetni – hívta fel a figyelmet a szakmai szövetség elnöke. Bár az elmúlt évben az időjárás nem különösebben kedvezett a dohánytermesztésnek, az ágazatnak mennyiségben és minőségben is sikerült átlaghoz közeli évet zárnia. A felvásárlók 4510 tonna Virginia dohányt vettek át, a Burley-ből pedig – az előzetes adatok szerint – 800-850 tonna került az elsődleges feldolgozókhoz.

Kenyeres Sándor elmondta: a természetes szárítású Burley-t a gazdaságok 15 százalékában, jellemzően a kisebb területen gazdálkodók termesztenek, a többi területen Virginia terem. Ez utóbbit főként napszámosok törik, de a gazdaságok egyre nehezebben találnak embert erre a nehéz és szaktudást igénylő munkára.

A munkaerő mellett az egyre növekvő energiaköltségek is komoly kihívás elé állítják az ágazatot. Míg a Burley-t szabad levegőn, addig a Virginia típusú dohányt gázzal szárítják. Az ipari gáz 3-4 szeres drágulása mellett a termelőknek a műtrágyaköltségek és a munkabérek jelentős növekedését is le kell nyelniük. – Az elmúlt hónapokban olyan mértékben emelkedtek a termelési költségek, amit az ipar a felvásárlási árakkal már nem tud kezelni

– hívta fel a figyelmet az elnök.

Ez nem magyar jelenség, az egész Európai Unióban hasonló helyzetben vannak a termelők. A legnagyobb baj az, hogy az EU-s dohánynak a kínai, a brazil és az afrikai dohánnyal kell versenyeznie, amelyet jóval alacsonyabb költséggel tudnak előállítani. Ezen térségek legnagyobb előnye az olcsó munkaerőben rejlik. Kenyeres Sándor szerint Európában ma egy kézimunka-igényes ágazat kiegészítő támogatás nélkül nem maradhat életben. Az EU ugyanakkor 2015-ben megszüntette a dohánytermesztés támogatását, erre a tevékenységre nem fordíthatnak uniós forrást a tagállamok.

Hazánk nemzeti költségvetésből biztosít forrást az ágazatnak. A dohánytermesztést ugyanis jellemzően olyan területeken folytatják, ahol más mezőgazdasági növénnyel nem érne meg foglalkozni. Az ágazat ráadásul komoly társadalompolitikai jelentőséggel bír, hiszen számos hátrányos helyzetű embernek nyújt megélhetést.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Balázs Attila)